Tőzsdére megy az itthon is ismert kínai mobilmárka

xiaomi mi mix 2 android okostelefon
Xiaomi Mi Mix 2
Vágólapra másolva!
Egyre népszerűbb a világon, de különösen Ázsiában sikeres a Xiaomi márkájú okostelefon. A cégnek annyira jól megy, hogy várhatóan jövőre tőzsdére mennek. Az IPO mértéke akár 50 milliárd dollár is lehet.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg arról számolt be, hogy jövőre tőzsdére mehet a kínai mobilgyártó, a Xiaomi. A nyilvános részvénykibocsátás (IPO) értéke

50 milliárd dollár lehet, és a hongkongi tőzsdén történhet meg.

A pekingi vállalat felvette a kapcsolatot több bankkal is, hogy megcélozza a tőzsdére lépést. A Xiaomi rendkívül dinamikusan növekszik. 2010-ben alapították, azonban 2012-ben gondoltak egy nagyot.

A cég ekkor azzal a stratégiával húzott nagyot, hogy elkezdte

kizárólag online értékesíteni a telefonjait.

így árban alá tudott menni a riválisoknak.

Xiaomi Mi Mix 2 Forrás: Xiaomi

Az online értékesítés hatalmas előnye, hogy így kimaradnak a kis- és nagykereskedők az értékesítési láncból,

akik szintén ráteszik egy-egy termékre a maguk hasznát.

Ráadásul a cég saját boltokat sem nyitott, amivel megspórolt egy csomó bérleti díjat, nem kellett berendezésekre költsön, és kevesebb alkalmazott is el tudta látni a napi teendőket - írja a Quartz.

Akkor ez nagy újdonságnak számított, és előrevetítette az online boltok előretörését.

Ennek oka, hogy a Xiaomi stratégiája rávilágított, hogy a XXI. században már nem vágynak az emberek arra, hogy egy boltban maguk próbálják ki a terméket,

elegendőek a pozitív online visszajelzések.

A vállalat sikerének másik kulcsa az árrés meghatározásában rejlett. Míg a legnagyobb mobilgyártók tisztességes haszonkulccsal értékesítik a telefonjaikat, addig a Xiaomi kisebb haszonkulcsa – és ezáltal az olcsósága miatt – rengeteg vevőt csalogatott magához.

Xiaomi kínai mobiltelefon készülék bemutatója Forrás: Getty Images / Bloomberg

A modell sikere nyomán hamarosan megjelentek a vetélytársak is a kínai piacon. Az Oppo és a Vivo feltűnése miatt a Xiaomi értékesítési számai elmaradtak a várttól 2015-ben.

A konkurencia miatt a Xiaomi rákényszerült az offline értékesítésre is, még akkor is, ha továbbra is az online értékesítés a cég fő profilja.

2016-ra már 220 üzlete (Mi Home) volt a vállalatnak Kínában,

ahol az okostelefonok mellett más technikai eszközöket is árusítanak már.

A döntés bejött, az IDC felmérése szerint a 2017-es harmadik negyedév végére a Xiaomi piaci részesedése öt százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A Xiaomi Indiában is betört a piacra, az első Mi Home, amely Bengalaruban nyílt, már a nyitónapon – bármennyire is hihetetlen – de 73,5 millió dolláros forgalmat generált a South Chine Morning Post szerint.

A Xiaomi hosszútávú terveiben az szerepel, hogy 2019-ig további 200 üzletet nyit Indiában.