Ezek az ország legdrágább és legolcsóbb utcái

Álomotthonok – Egy befejezetlen szentendrei családi ház összhangja
Vágólapra másolva!
Továbbra is jelentősek az országon belüli különbségek a lakásárakban, ezt mutatja az is, hogy a legdrágább utcában kínált lakás egyetlen négyzetméteréből 247 négyzetmétert lehetne venni a legolcsóbb utcában. Az ingatlan.com összeállításában kiderül, hogy a kínálati piac négyzetméterárai alapján november elején melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább utcák az országban.
Vágólapra másolva!

A legmagasabb ár a főváros II. kerületében, a Bogár utcában található lakóingatlanokhoz köthető, amelyek négyzetméterét átlagosan 1,486 millió forintért kínálják eladásra. A második helyen a főváros V. kerületében lévő Sas utca áll,

ahol négyzetméterenként 1,485 millió forintért várnak vevőre a lakások.

A harmadik helyet a szintén V. kerületi, Akadémia utca szerezte meg, amelynek négyzetméterenkénti ára 1,435 millió forint. A II. kerületi Bem rakpart a negyedik 1,4 milliós négyzetméterárral, az ötödik pedig egy ugyancsak Budapest belvárosában lévő Erzsébet tér, ahol 1,379 millió forint a négyzetméterár.

Forrás: ingatlan.com

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy jellemzően az V. kerület utcái a legdrágábbak. A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) novemberben publikált utcaszintre lebontott adatai szerint 2016-ban például

a legdrágább utca az V. kerületi Vígadó tér volt, ahol átlagosan 1,9 millió forintos négyzetméteráron keltek el a lakások.

Szintén az V. kerületben, a Kossuth téren egy lakásért átlagosan 1,15 millió forintos négyzetméterárat fizetett az új tulajdonos. Balogh László elmondta, hogy azt is látni kell, hogy bár az V. kerület valóban az egyik legdrágább kerület, az adásvételek száma az átlagos budapesti kerületekhez képest alacsony, mivel itt a kínálat is szűkebb.

illusztráció Forrás: geppetto.hu

A legalacsonyabb négyzetméterár nagykőrösi Ady Endre utcában volt, itt november elején 6 ezer forintot kértek egy négyzetméterért. A második legolcsóbb közterület a Mucsiban található Petőfi utca 7 ezer forintos kínálati négyzetméterárral.

Ennél alig valamivel többet, négyzetméterenként 8 ezer forintot kérnek átlagosan a tulajdonosok a kisvárdai Diófás utcában.

A szakember szerint a kínálati négyzetméterárak közötti jelentős, 247-szeres különbség azzal is magyarázható, hogy vannak olyan utcák, ahol az ingatlanok a nagyon alacsony kínálati árak ellenére sem találnak vevőre.