Ezek a hírességek hétköznapi ügyekben is fogukhoz verik a garast

Michael Bloomberg New York polgármestere a hölgybarát, Miss Röfi, Muppets
Vágólapra másolva!
Egészen bámulatos az az ötletesség, amivel az igazán tehetősek képesek spórolni olyanon is, amelyen nem feltétlenül kellene. Az Origo is megmutatta azokat az olcsó, kirívónak még túlzással sem nevezhető autókat, melyekben napjaink gazdag és sikeres emberei közül néhány furikázik. Talán még az autóválasztásnál is elképesztőbb viszont az, amin és ahogy spórolni képesek – ráadásul a mostani összeállítás hat szereplője közül kettővel már az autós listán is találkozhattunk.
Vágólapra másolva!

Kristen Bell amerikai színésznő nem éppen hollywoodi glamúrt idéző külsőségek között fogadott hűséget 2013-ban Dax Shepardnak. Persze ezen nem is lehet csodálkozni, a lagzijukra költött 142 dollárból (nagyjából 37 ezer forint) igazán látványos külsőségekre nem futotta. De nem is akarták, hogy így legyen. Az igazán gazdag hírességek azonban nem csak egy-egy kirívó alkalommal, hanem éveken-évtizedeken át is képesek spórolni egy-egy furcsa szokásukkal, sőt, némelyiküknél úgy látszik, ez a jó üzlet alfája és omegája.

Warren Buffett és a nap legfontosabb étkezése

A Forbes szerint világ harmadik leggazdagabb embere 54 éve ugyanazt reggelizi, és irigylésre méltóan olcsón oldja meg a nap legfontosabb étkezését. A 74 milliárd dolláros vagyonnal bíró Buffett az évtizedek során arra is ügyelt, hogy a reggelije kövesse a piaci trendek alakulását, így saját elmondása szerint

előfordult, hogy kevesebbet fogyasztott akkor, ha a piac aznap reggel leszálló ágba fordult.

Warren Buffett esetében biztosra vehető, hogy nem üzleti reggelin ült, amikor ez a kép róla és asztaltársaságáról készült Forrás: Getty Images/Michael Loccisano

De hogy mennyi is az annyi? A milliárdos sosem költött többet 3,17 dollárnál, azaz nagyjából 840 forintnál. Reggelijét pedig nem máshonnan, mint a McDonald's irodája felé útba eső éttermében fogyasztotta, általában autójából rendelve. S hogy miből áll a bajnokok reggelije?

Kolbászból vagy szalonnából, amely mellé tojás és sajt jár.

Ha kijött 3,17 dollárból. Ha nem, akkor Buffett valamelyiket elhagyta.

Ingvar Kamprad csak fejlődő országban megy fodrászhoz

Az Ikea alapítója nem csak autóválasztásában nevezhető visszafogottnak. Öltözködésében is meglehetősen szerényen jár el, ahogy azt egy interjúban hangsúlyozta, véleménye szerint ruházata nagyjából a bolhapiacos választék eleganciáját tükrözheti.

Legalább egy fodrász biztosan van Vietnamban, aki elmondhatja, hogy Ingvar Kampradnak is vágott hajat Forrás: AFP/FAbrice Coffrini

A legérdekesebb azonban az, hogy Kamprad a frizuráján spórol. Hogy minél kevesebbet kelljen költenie fodrászra,

az Ikea-alapító megpróbálja kihúzni azon alkalmakig, amikor fejlődő országban tartózkodik.

Még 2008-ban történt, hogy 22 eurót (nagyjából 7000 forint) fizetett egy hajvágásért a világ egyik legvagyonosabb embere. Ez aztán le is nullázta fodrászra költhető keretét. Tavaly egy interjúban azt nyilatkozta, hogy még akkor,

a hajvágatási keret kifutása után, végképp a fejlődő országok felé fordult a figyelme.

Így sikerült az európai szem számára egzotikus Vietnamban, jutányos áron megúsznia hajának esedékes karbantartását.

Egy évtizedig ugyanabban a cipőben járt Michael Bloomberg

Jobbat tud az újrahasznosításnál is a világ egyik leggazdagabb embere, aki New York polgármesteri tisztségét is betöltötte egy évtizeden át.

A világ leggazdagabbjai közé tartozó Bloomberg ugyanis ugyanazt a két pár cipőt használta munkába,

azaz hivatalba járásra, több mint egy évtizeden át. Egyszerűen azért, mert álláspontja szerint, nem volt szüksége többre.

Michael Bloomberg még New York polgármesterként fejezte ki hódolatát a Muppet show sztárjának, Miss Röfinek Forrás: AFP/Getty/Justin Sullivan

A milliárdos annyira komolyan gondolta ezt, hogy még 2010-ben, az egyik New York-i lapnak adott interjújában is meggyőzően érvelt döntése mellett. Azt mondta, az, amit valaki a tárgyai vagy a ruhatárának darabjaira vonatkozóan, „újrafelfedezésének” hív, az szerinte nem szól másról, mint arról, hogy egyszerűen csak használni kell a meglévőket, újak vásárlása helyett.

Az időn spórol Bill Gates

A lehető legfapadosabb módon gondoskodik arról a világ leggazdagabb embere, hogy mindig tisztában lehessen azzal, mennyi az idő: karórát hord. Ez azonban mindennek nevezhető, csak épp hivalkodó darabnak nem.

Értéke mindössze 10 dollár lehet,

bár valószínűleg Gates sem akar tőle mást, csak hogy kitartóan kövesse és jelezze számára az idő múlását.

Bár az órája csak 10 dollárjába került, a világ leggazdagabb emberének visszafogott mosolya mögött egy Porsche 911-es rajongó lakozik Forrás: AFP/2017 Getty Images/Jamie Mccarthy

Azért Gates-t nem kell félteni, mert bár az óráját valóban olcsón vásárolta, ki tud rúgni a hámból. Nagyon kedveli ugyanis a Porsche 911-es modelleket, olyannyira, hogy ezekből bizony vásárolt is, méghozzá a saját pénzét áldozva arra.

Farmerben facsarja újra teafiltereit David Cheriton

Cheriton neve talán kevésbé cseng ismerősen, ő nem tekinthető a médiában gyakran felbukkanó szereplőnek. Eredendően jó renoméjú professzor, méghozzá a menő oktatási intézménynek számító Stanford Universityn.

Azért került be az összeállításba, mert a tanárkodás mellett, nagyjából 5 milliárd dollárt sikerült összegyűjtenie malacperselyébe, méghozzá jó befektetési döntéseinek köszönhetően.

Azaz jó érzékkel tett tőkét néhány, később sikeressé váló cégbe, többek között a Google-ba is, annak indulásakor. A világ egyik legértékesebb gazdasági társasága

Cheriton 10000 dollárjának is köszönheti azt, hogy garázscégből irigyelt szupervállalat lett.

A számítástechnika professzorának életmódját azonban nem változtatta meg a pénz. Egyszerű, olcsó farmerban jár diákjainak órát tartani, és azok közé tartozik, akik a teafiltert legalább két alkalommal is felhasználják egy frissítő ital készítésére, mielőtt szemétbe dobnák azt.

A vécépapír gurigáival is elszámoltatja dolgozóit

Azim Premji a világ egyik legnagyobb IT-cégének vezetője. A tanácsadással foglalkozó vállalat, a Wipro Limited, majdnem 19 milliárd dollárt ér.

De az indiai tech-vezér így sem bíz semmit a véletlenre, és a hírek szerint még mindig olyan akkurátus takarékoskodást vár el alkalmazottaitól, mintha a szimpla túlélése múlna a vállalatnak azokon.

Azim Premji szeretné tisztán látni, ténylegesen a mosdókban használják-e el a vécépapírt vállalatának alkalmazottai Forrás: AFP/Manjunath Kiran

Így különösen bosszantja az, ha a munkavállalók indokolatlanul hagyják felkapcsolva a világítást, és azt is elvárja, kövessék nyomon a gurigák megszámolásával, hány tekercs vécépapír fogy ténylegesen a vállalati mosdókban.