A drónok jelenléte megváltoztathatja az egészségügyet

aha flytrex izland drón quadrocopter
Töredékére csökkentette egyes rendelések kiszállítási idejét az AHA drónja
Vágólapra másolva!
A drón hűtött emberi vért szállított több mint 250 kilométeren át a forró arizonai sivatagban – ezzel felállítva a biológiai minták távoli üzemeltetésű járművön való szállítási rekordját. A vér a három órás szállítás után is jó állapotban volt, ami azt jelenti, hogy a drónok szerepe a vidéki orvoslásban akár életmentő is lehet.
Vágólapra másolva!

Azok számára, akik távoli területen laknak, az orvoshoz jutás vagy a laboratóriumi vizsgálatok nehezen elérhetőek. Ezért is tesztelik a gyógyszerek, orvosi eszközök, valamint vérminták szállítását. A kaliforniai Zipline például már korábban beszállt a transzfúziós vér szállításába Ruanda számára, de hamarosan terjeszkednek Tanzániában is.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Maurizio Gambarini

Amióta a technológia egyre szélesebb körben került alkalmazásra, a kutatók vizsgálják, hogy a jármű által keltett rezgés nem okoz-e bárminemű változást a biológiai mintákban.

Korábban is folytattak tanulmányokat, amikor vérmintákat szállítottak drónok, ezek azonban rövid járatok voltak, amik nem tükrözik azokat a távolságokat, amiket valóban meg kellene tennie a szerkezetnek.

Timothy Amukele a Johns Hopkins Egyetem patológiai professzora 21 felnőtt vérmintáját gyűjtötte össze, és a minták felét használták a kísérleti szállításhoz, míg a másik felét egy légkondicionált kocsiban tárolták összehasonlítás céljából. A kutatók egy egyedi drónt hoztak létre, ami képes 15 fokkal lehűteni tartalmát a környezetéhez képest.

A repülés után a csapat 19 különböző tesztet folytatott le a vérmintákon – megszámolták a sejteket, széndioxid-szintet mértek – majd összehasonlították a szállított vért a nyugalomban tárolt mintákkal, hogy vajon a repülés befolyásolta-e a mintákat.

A drónnal szállított vér semmilyen sérülést sem szenvedett, csupán két teszt mutatott különbséget: a glükóz valamint kálium szint, feltehetően azért, mert az autóban tárolt minták négy fokkal melegebb környezetben voltak, mint a drónnal szállítottak. A megállapításokat nemrég tették közzé az American Journal of Clinical Pathology orvosi lapban.

Illusztráció Forrás: AHA

A kutatóknak azonban sokkal több próbautat kell még megtennie, különösen olyan mintákkal, amik nem egészségesek. Ráadásul felmerül még a biztonság kérdése is:

ha egy veszélyes anyagokat szállító drón balesetet szenved, akkor azzal veszélybe sodorhatja az embereket a földön.

Az orvosi közlekedésre szánt drótokat szabályozni kell: a pilótáknak engedélyt kell kérniük konkrét útvonalakra.

Még rengeteg előkészületre van szükség, hogy a drónokkal biztonságosan lehessen orvosi eszközöket szállítani, de úgy tűnik, a járművek használatával forradalmasítható a szállítás és az életmentés.