Uniós rekorder a magyar építőipar

beton építkezés építőipari munkás ÉPÜLET épületfotó épülő ház félkész épület Foglalkozás FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA lakópark SZEMÉLY
Debrecen, 2017. január 23. Érkezik a friss beton a Dóczy Lakópark építésén. A debreceni Hunép Universal cégcsoport saját beruházásban és kivitelezéssel építi a lakóparkot, amiben 224 lakásos három tömbből álló épületegyüttes készül. Szakmai és pénzügyi előrejelzések szerint idén tovább folytatódik az építőipar termelésének, 2016 őszétől tapasztalható növekedése. Az várható, hogy az ágazatot a magánberuházások és a lakásépítés lendíti tovább. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Június után júliusban is Magyarországon bővült legnagyobb mértékben, 22,6 százalékkal, az építőipar termelése az Európai Unió 28 tagállama közül.
Vágólapra másolva!

Az Európai unió közzétette az ipari termelésről szóló statisztikáit. Ebből kiderül, hogy

Magyarországon teljesített legjobban a szektor júliusban.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, júliusban 22,6 százalékos volt a magyar építőipari termelés bővülése.

Az előzetes adatok szerint az euróövezet 19 tagállamában 0,2 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,5 százalékkal emelkedett az építőipar kibocsátása júliusban az előző hónaphoz képest.

A tavaly júliusival összevetve az euróövezetben 3,4 százalékkal,

az unió egészében pedig 3,6 százalékkal növekedett az építőipari termelés.

Illusztráció Forrás: MTI/Oláh Tibor

A legerőteljesebb növekedést 2016 júliusához képest

  • Magyarországon (+22,6 százalék),
  • Svédországban (+21,2 százalék),
  • Lengyelországban (+19,8 százalék) és
  • Szlovákiában (+14,7 százalék) regisztrálták.

Csökkenést jelzett Nagy-Britannia (-1,1 százalék) és Olaszország (-0,4 százalék).

Az euróövezetben 1,5 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,3 százalékkal növekedett az építőipar termelése a második negyedévben az előző negyedévhez képest, éves összevetésben 3,6, illetve 3,7 százalékos emelkedést mértek.