Lakástakarékkal a tökéletes kertért

kertes családi ház
Pannonhalma, 2010. augusztus 2. A Pannonhalmi Bencés Főapátság épülete a Szent Márton-hegyen. Előtérben kertes családi házak. MTI Fotó: Manek Attila
Vágólapra másolva!
A jó idő beköszöntével a ház körüli munkálatok is előtérbe kerülnek, hiszen a nyugodt pihenés egyik alappillére a rendezett kert és környezet. A karbantartást és felújítást érdemes időszakosan elvégezni, és alaposan megtervezni – ehhez nyújt segítséget most az állam.
Vágólapra másolva!

Családi házban lakni számtalan előnnyel jár, legtöbb esetben már a tavasz beköszöntekor élvezhető a saját kert öröme. Ez azonban több ház körüli munkálatot is jelenthet, amelynek a költsége olykor igen magas. Ennek lefaragásában segíthet az alapos tervezés és akár az állami támogatás is, lakástakarék formájában.

A ház körüli munkálatoknál – csakúgy, mint a házfelújításnál –

érdemes a végrehajtása előtt pontos és részletes tervet készíteni, amelyhez elengedhetetlen a gondos pénzügyi kalkuláció

Egy kerti medence kialakítása, vagy a garázs felújítása nem csak a komfortérzetet növelheti, hanem a ház értékét is.

„Egyre jellemzőbb, hogy a családi házzal rendelkezők a ház körül is szeretnék igényesen kialakítani a környezetüket." – mondta el Tuba Péter, a Tubakert ügyvezetője, aki hozzáteszi –

A kert vagy udvar karbantartását érdemes ugyanolyan gyakran elvégezni, mint a lakóépület felújítását,

különben a felhalmozódó károk a lakóépületet is veszélyeztethetik. Például egy vízelvezető árok hiánya az ingatlan penészesedéséhez vezethet." Az alapvető kültéri elemek egyenként akár több százezres, sőt néhány esetben milliós kiadást jelenthetnek.

A lakástakarék kertfelújításhoz is igénybe vehető

Forrás: MTI/Manek Attila

Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese szerint, amikor az ember belevág egy nagyobb ház-körüli átalakításba, nem árt, ha jó előre megtervezi hozzá az anyagiakat is. Ugyanis kevesen tudják a lakástakarékról, hogy felhasználható a ház körüli, illetve bizonyos esetekben a kerttel kapcsolatos beruházásokra.

A lakástakarékból téríthető akár a terasz, a kerítés, a csapadékelvezető rendszer vagy a térkő burkolat is

– és az előbb felsoroltakon felül még számtalan lehetőség elérhető a takarékkal rendelkezők részére.

Számos egyéb kültéri elem felújítására is igénybe vehető, de a pontos felhasználási lehetőségekről érdemes előzetesen, már a munkálatok tervezésénél alaposan tájékozódni – tanácsolja Köntös Péter. Ezeknél a beruházásoknál a lakás- és házfelújításhoz hasonló módon, számlával kell igazolni a felhasznált összeget. A legrövidebb, négyéves konstrukcióban havi tízötezer forintos befizetéssel, a négy év alatt kapott támogatással együtt bőven finanszírozható egy nagyobb mértékű átalakítás.