Ezeket muszáj tudnia, ha Kínából rendel

logisztikai központ
Roermond, 2013. február 28. Az egyik dolgozó felcímkézett csomagot visz a UPS Egészségügyi Központjának csomagoló részlegében, a hollandiai Roermondban 2013. február 28-án. A 22 ezer négyzetméteres logisztikai központban az egészségügyi szolgáltatók, gyártók, kórházak számára végeznek tárolási, osztályozási, csomagolási, kézbesítési szolgáltatást. A 2009-ben átadott európai központban a hőmérséklet érzékeny termékek megfelelő kezelését az ellátási lánc teljes hosszában képesek biztosítani. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Egyre többen döntenek úgy, hogy egy távoli ország webshopjából rendelnek valamit. A vásárlás után azonban több kellemetlen meglepetés is érheti a tájékozatlan vevőt: hosszú hetekbe telhet, amíg kézhez kapja a csomagot, még akkor is, ha csak pár napot ír az áruház honlapja, és akár több tízezer forintos vámot és áfát kell fizetni a termék eredeti árán felül.
Vágólapra másolva!

Az internet egyre szélesebb körű elterjedésének, illetve az egyre biztonságosabb fizetési megoldásoknak köszönhetően ma már sokkal többen vásárolnak online külföldi oldalakról. 2016-ban először lépte át a magyar online kiskereskedelmi forgalom mértéke az egymilliárd eurót, a Gazdasági Kutatóintézet szerint

tíz internetezőből kilenc már rendelt valamit a hálóról.

Ezeknek a rendeléseknek jelentős hányada természetesen belföldön zajlik, legyen szó pizzáról, könyvről, koncertbelépőről vagy vonatjegyről.

Az ételek házhoz szállítása és online rendelése régóta népszerű Magyarországon Forrás: AFP

Azonban a külföldről rendelők aránya is folyamatosan növekszik, minden nyolcadik vásárló,

ha teheti, akkor nem magyar oldalról rendel.

A növekvő vásárlási kedv ellenére jellemzően csak kalandvágyók rendelnek Kínából. Ezért érdemes tisztában lenni néhány alapszabállyal, amivel nagy valószínűséggel találkoznunk akkor, ha nem uniós tagországból rendelünk.

Mire figyeljek nem uniós rendelésnél?

Több online, jellemzően kínai webshop csábító áron kínál ruházati, technikai vagy egyéb termékeket. Azonban az oldalakon sokszor nem megbízható eladók is szerepelnek, így érdemes olyan terméket választani, amelynek a feltöltője

már több száz, akár több ezer visszaigazolt, hibátlan tranzakcióval rendelkezik.

Csak a megbízható eladóktól vásároljunk. Fenn egy-egy példa látható az Alibaba, eBay, Amazon és Tinydeal webshopokról Forrás: Origo, Alibaba, eBay, Amazon és Tinydeal

Ha meggyőződtünk, hogy a kiválasztott tárgy megfelelő forrásból származik, és rászántuk magunkat a vásárlásra, akkor válasszuk a lehető biztonságosabb fizetési formát.

Magyarországon az emberek többsége még ódzkodik az előre utalástól, bizalmatlanok a rendszerrel szemben. Egy korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy

a magyar online vásárlók 63 százaléka még nem rendelt külföldről.

A magyar online rendeléseknél az utánvétes fizetés részesedése 36 százalék, a boltban történő személyes átvétel aránya kártyával 25, készpénzzel pedig 21 százalék fizet.

Az előre utalás aránya csak 2 százalék.

A külföldi oldalak többségénél csak online fizetés a lehetséges, ezért a többség szkeptikus egy olyan webáruházzal szemben, amely akár

több ezer kilométerre fekszik, és előfordulhat, hogy a vevő több mint egy hónapig nem látja a megrendelt tételt.

Pedig a kiszállítási idő jelentős része nem a távolság számlájára írandó. Egy Kínából rendelt áru 3-10 nap alatt már megérkezik Budapestre, azonban itt sok minden történik vele.

Sok időt vesz igénybe az adatok feldolgozása Forrás: MTI/Beliczay László

Az érkezést követően több napba is beletelhet, mire feldolgozzák magának az érkezésnek a tényét. Ezt követően megállapítják, hogy az áru vámköteles-e vagy sem. Ha vám- vagy áfaköteles, akkor az újabb adminisztratív teendőkkel és várakozással jár.

Ennek következtében a vámolás, adatfeldolgozás átlagosan 2 hét.

Melyek a vámkötelességi értékhatárok?

Ha valaki az unión kívülről rendelt terméket, akkor 22 euró alatt, ami jelenleg 6750 forint,

nem kell fizetni vámot és áfát.

22,1 és 150 euró között a küldemény vámmentes, de már 27 százalék áfa terheli a küldeményt.

Ha az adott áru drágább, mint 150 euró (46 ezer forint), akkor nem csak a 27 százalékos áfát kell megfizetni, hanem a vámot is.

A Magyar Posta vámügynöki szolgáltatóként is megjelenik a rendeléseknél Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Fontos megemlíteni, hogy az értékhatárba nem csak az áru értéke, hanem a szállítás költsége is beleszámít.

Hogy mekkora a vám mértéke, az változó, 0 és 12 százalék között változik attól függően, hogy melyik országból milyen árut rendeltünk. A Kínából rendelt műszaki eszközökre kivetett vám általában 2,5-4 százalék között van.

Tudnivalók vámolásnál

A legtöbb esetben a csomagok nyomon követhetőek egy online rendszer segítségével. Amint az áru megérkezik Magyarországra, az nem csak a külföldi postaszolgáltató rendszerében figyelhető, hanem a Magyar Posta Küldemény Követés funkciójával is szemmel tartható.

Online nyomkövetés Kínából Magyarországig Forrás: Origo, DHL

Amint azt a feliratot látjuk, hogy Adatbekérés a vámkezeléshez a címzettől, akkor minden bizonnyal pár napon belül kapunk egy sms-t és egy levelet a Magyar Postától. Ők ugyanis

vámügynöki szolgáltatást nyújtanak.

Ha ezt az üzenetet látjuk, érdemes lépni Forrás: Origo, Magyar Posta

Az értesítést követően ki kell tölteni egy Egyszeri import vámkezelési megbízásról szóló dokumentumot, amit aláírva, beszkennelve vagy lefotózva el kell küldeni a Posta által megadott email címre, ráadásul mellékelni kell a rendelés számláját, PayPal igazolását vagy a rendelés-visszaigazolását.

Egyszeri import vámkezelési megbízás dokumentum - Adatok, amelyek szükségesek a vámoláshoz. Emellett még jelölni kell, hogy rendelt küldeményről van szó. Forrás: Origo, Magyar Posta

Régebben az oldalak trükköztek azzal, hogy alacsonyabb összeget írtak a csomagra, így azok nem estek a vámhatár alá, de amint a magyar vámeljárás megkezdődött, valamilyen dokumentummal

úgyis igazolnunk kell a tényleges összeget.

Amint a szükséges dokumentumokat megküldtük, napokon belül várható a csomag érkezése.
Ha az említett szöveget (Adatbekérés a vámkezeléshez a címzettől) már látjuk a rendszerben, de még nem kaptunk értesítést, akkor

érdemes a papírokat önjáró módon kitölteni és elküldeni, ezzel napokat lehet nyerni.

Fontos, hogy készülni kell több tétel kifizetésére is, ami egyben történik a csomag átvételekor.

Minden csomagért felszámolnak 2500 forint vámkezelési díjat, 27 százalék áfát, és a 150 eurós értékhatár felett vámot.

Kiemelt időszakok, tippek

Összegezve tehát elmondható, hogy egy átlagos kínai rendelés, ha 22 eurónál drágább, akkor három héten belül aligha érkezik meg. Ez a határidő azonban bizonyos esetekben lehet hosszabb és rövidebb is.

Magától értetődik, hogy vannak kiemelt időszakok, amikor a forgalom jóval nagyobb.

Ilyen a Black Friday vagy a karácsony, ekkor a megszokott adatfeldolgozás elhúzódhat, akár 5-6 hétbe is telhet.

Ennek megfelelően, ha valaki az Egyesült Államokból vagy Kínából szeretne karácsonyi ajándékot rendelni, annak legkésőbb november elején lépnie kell.

A Black Friday Magyarországon is egyre népszerűbb Forrás: MTI/Balázs Attila

Rövidítésre, sőt a vám elkerülésére néhány esetben van lehetőség, ehhez azonban körbe kell nézni az adott webshop európai lerakataiban, az úgynevezett EU warehouse-okban. Ezeket a köztes raktárakat azért hozták létre a nagyobb webáruházak, hogy így gyorsítsák meg a szállítást.

Ha EU warehouse-ból rendelünk, akkor nem kell sem áfát, sem vámot fizetni.

Ezek a termékek értelemszerűen valamivel drágábbak a rendelés pillanatában, mintha Kínából rendelünk, de az ÁFÁ-val és vámmal terhelt árnál viszont már olcsóbbak.

Fenn a drágább német raktárból rendelhető telefon, alatta a Kínából. Bár a német drágább, de vám- és adómentes Forrás: Origo, Tinydeal

A weblapok többsége igyekszik a vásárlók kedvében járni ajándék (gift) felirattal vagy alacsonyabb összeg feltüntetésével, de már egy jó ideje nem bajlódnak ezzel a magyar hatóságok,

röntgenfelvétel és fizetési bizonylat alapján szabják ki a vámot.

Léteznek olyan oldalak is, amelyek bizonylat alapján visszatérítik a magyar vám és áfaköltséget, de egyelőre ezek a webshopok vannak kisebbségben.