Pleschinger Gyula lett a Magyar Közgazdasági Társaság új elnöke

Pleschinger Gyula; Vágó Gábor államtitkár felszólal Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2011. december 8. Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára expozéját mondja a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Pleschinger Gyulát, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagját választotta elnökévé a Magyar Közgazdasági Társaság küldöttközgyűlése. Az idén 123 éves tudományos civil szervezet főtitkári posztját továbbra is Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója tölti be. A társaságot három cikluson, kilenc éven át elnöklő Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MKT örökös tiszteletbeli elnöke lett.
Vágólapra másolva!

Pleschinger Gyulát, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagját választotta elnökének Budapesten a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) mai küldöttközgyűlése.

A főtitkári posztot továbbra is Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója tölti be, a társaságot kilenc éven át elnöklő Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MKT örökös tiszteletbeli elnöke lett.


A Magyar Közgazdasági Társaság országosan 20 szakosztályt működtet, 16 megyében működik helyi szervezete.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, az MKT főtitkára Forrás: GRÁNIT Bank

Hegedüs Éva a mai gyűlésen hangsúlyozta, hogy az MKT a hagyományos nagyrendezvényei – például a Kecskeméten, mintegy 750 fős hallgatóság részvételével megtartott közgazdász-vándorgyűlés – mellett

2016-ban is mintegy 80–100 konferenciát, szakmai előadást, illetve kerekasztal-beszélgetést szervezett az egészségügy vagy éppen a sport és a kultúra gazdaságtanától a munkaerőpiac aktuális kérdésein át a versenyképességig számos témában.

Az MKT 2016-ban több rangos nemzetközi fórumnak – például a közép- és kelet-európai tőzsdei felsővezetők találkozójának – is házigazdája volt,. Hegedüs Éva kiemelte: örömteli, hogy ma már a legtöbb hazai gazdasági felsőoktatási intézményben tevékenykedik ifjúsági szervezete a Magyar Közgazdasági Társaságnak.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kilenc évig vezette az MKT-t. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A társaság tisztújító küldöttközgyűlésén három évre a szervezet alelnökeivé választották:

  • Balázs Péter egyetemi tanárt, volt uniós biztost és külügyminisztert,
  • Balog Ádámot, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatóját,
  • Bod Péter Ákos egyetemi tanárt, korábbi minisztert és jegybankelnököt,
  • Palócz Évát, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatóját,
  • Palotai Dánielt, az MNB vezető közgazdászát, a társaság Versenyképességi Szakosztályának elnökét
  • Patai Mihályt, az UniCredit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét.

A küldöttek új tagként az elnökség soraiba választották Felcsuti Zsoltot, az MPF Holding vezetőjét és Nagy Mártont, az MNB alelnökét, az MKT mintegy másfélezer tagot számláló Pénzügyi Szakosztályának elnökét.

Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság új elnöke Forrás: MTI/Soós Lajos

Pleschinger Gyula a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja.

1990 és 2000 között az OTP Értékpapír RT. vezérigazgatója,később a Raiffeisen Bank befektetési banki/befektetési
szolgáltatási területeit felügyelő vezérigazgató-helyettese volt.

2010 szeptembere és 2011 novembere között az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatói posztját töltötte be. 2011 novemberétől a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi államtitkáraként dolgozott 2013 márciusáig, amikor a Parlament megválasztotta a Monetáris Tanács tagjának.

Hivatali munkája mellett számos egyéb tisztséget töltött be, melyek közül a fontosabbak: a Budapesti Értéktőzsde Felügyelő Bizottságának tagja és elnöke, a zürichi és londoni központú Nemzetközi Értékpapírpiaci Szövetség (ISMA) Igazgatóságának és több bizottságának tagja, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. Igazgatóságának elnöke, az Országos Betétbiztosítási Alap Igazgatóságának tagja és elnöke.

Jelenleg a Nemzetközi Tőkepiaci Szövetség Választott Bíróságának tagja (2012-), a londoni székhelyű Nemzetközi Bankár Céh és annak Pénzügyi Bizottsága tagja (2002-), a Londoni City tiszteletbeli polgára (Freeman of the City of London). (Forrás: MKT)