Megkezdte a toborzást az első otthonteremtési közösség

Vágólapra másolva!
Megkezdte a tagok toborzását az első nemzeti otthonteremtési közösségekbe, a nok-be a Central Nok Szervező Zrt., egy 120 hónapos és egy 180 hónapos futamidejű nok-hoz lehet csatlakozni - tájékoztatott Török Béla, a társaság vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

10-40 millió forint közötti értékű új ingatlanhoz jutnak a tagok

A konstrukció lényege, hogy a közösségekhez csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak meghatározott összeg rendszeres befizetésére annak érdekében, hogy lakáshoz jussanak. A megvásárolandó lakás 10 millió és 40 millió forint közötti értékű új ingatlan lehet, a megtakarítási idő legalább 10, legfeljebb 15 év. A futamidő végére a nok minden tagjának lakáshoz kell jutnia.

Negyedévente sorsolással vagy licittel döntik el, hogy ki juthat előbb lakáshoz.

A megtakarításokhoz a befizetési kötelezettség 30 százalékának megfelelő, de legfeljebb havi 25 ezer forint állami támogatás jár.

Török Béla elmondta, a két termék a futamidőn túl az igénybe vehető állami támogatás összegében különbözik.

A 120 hónapos termék esetén maximum 3 millió forint, a 180 hónapos futamidejűnél pedig 4,5 millió forint állami támogatás vehető igénybe.

A közösségek egyébként mindkét futamidő esetén teljesen azonos elv és szabályok alapján működnek.

Nem változnak a befizetési részletek a futamidő alatt

A havi részlet összege a nok futamidejétől és a szerződéses értéktől, az az a tervezett lakás árától függ, a havi befizetési részletek nem változnak a futamidő alatt. Ha valaki magasabb árú ingatlant kíván megvásárolni, mint az állami támogatással növelt befizetésének összege, az adásvételkor saját forrásból kell kifizetnie az értékkülönbözetet.

Hitelfedezeti életbiztosítási díj szükséges

A költségekről a vezérigazgató elmondta, hogy a tagoknak

a szerződéses érték 1 százalékának megfelelő regisztrációs díjat kell fizetniük. E mellett az ügyfelek a havi részlet elemeként szervezési díjat és hitelfedezeti életbiztosítási díjat fizetnek.

A szervezési díj a szerződéses értékhez igazodva havonta millió forintonként 1000 forint, az az 10 millió forintos szerződéses értéknél havi 10 ezer forint, a hitelfedezeti életbiztosítás díja pedig ugyancsak a szerződéses értékhez igazodva millió forintonként 200 forint, az az 10 milliós szerződéses értéknél havi 2 ezer forint. Ha valaki nem pontosan teljesíti vállalását, késedelmi kamatot számol fel a szervező a törvény által meghatározott mértékben.

15 millió forintos szerződés esetén 19,5 millió forintot fordíthat lakásra

A 180 hónapos termék esetében, 15 millió forintos szerződéses érték után havonta 83 333 forint alaprészletet kell fizetni. A teljes befizetés összege, ami már tartalmazza a szervezési díjat és a hitelfedezeti életbiztosítás díját is, havi 101 333 forint. A lakás vásárlásra fordítható összeg pedig az állami támogatással együtt 19,5 millió forint lesz. Az állami támogatást az ingatlan adásvételi szerződés megkötését követően hívják le a Magyar Államkincstártól, és egy összegben az ingatlan eladójának utalják át - ismertette a vezérigazgató.

A társaság honlapján elérhető nyilvános felhívásokból kiderül, hogy

a tagsági szerződés megkötése előtt felmérik a tagok fizetőképességét,

ennek megállapításakor a közösség tagja által vállalt havi befizetés és a tagot terhelő, valamely pénzkölcsön utáni fizetési kötelezettség együttes összege nem haladhatja meg igazolt havi nettó jövedelmének az 50 százalékát.

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a szervezési tevékenység része, hogy a szervező minden közösség részére külön elkülönített bankszámlát nyit, informatikai hátteret biztosít például ahhoz, hogy az ügyfél a saját fiókjában láthassa saját és közössége információit, és a tagok részére minden hónapban elkészíti a havi fizetési értesítőket. Emellett

megszervezi a kiválasztást, gondoskodik a közjegyző jelenlétéről, ügyfélszolgálatot tart fenn, szervezi a termék értékesítését, intézi a Magyar Államkincstárral a tagok állami támogatásának folyósítását, továbbá segít az adásvételkor a dokumentációk összeállításában.


A társaság közvetítő cégek bevonásával értékesíti a termékeket, róluk a vezérigazgató annyit árult el, hogy több éves múltra visszatekintő, jó hírnévvel, sok éves tapasztalattal rendelkező és megbízható közvetítő cégek a partnereik, akik az ország egész területén rendelkezésre állnak.

A közösséget működtető cégnek legalább 100 millió forint alaptőkével kell rendelkeznie.

A Central Nok Szervező Zrt. befektetésének hosszabb távú megtérülésére számít - mondta Török Béla.
A Central Nok Szervező Zrt. 100 százalékos tulajdonosa a Poligrupo Holding Zrt., amely a Carion Holding Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonában van.