Szakmai zsűri előtt mutatkoznak be a cleantech startupok

2017.05.19. 12:13

A Climate-KIC partnereként a Pannon Pro Innovációs Kft. Demo Day-t szervez 2017. május 24-én, a Climate-KIC Akcelerátor programban résztvevő startup csapatok számára. Az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. és a Quantum Leap Innovációs és Iparfejlesztési Kft. együttműködésében megvalósuló rendezvényen az akcelerátor programba bekerült startup csapatok pitch versenyen, szakmai zsűri előtt mutatják be innovációs fejlesztésüket.

A Climate-KIC a kontinens legnagyobb és legsikeresebb cleantech inkubációs programját működteti több mint 12 európai helyszínen. A program 2010-es elindítása óta megszerzett tapasztalatokat és visszajelzéseket integrálták az alkalmazott módszertanba. Az elmúlt években az európai programba bekerült startup-ok

összesen 59 millió eurónyi befektetést kaptak.

A háromlépcsős inkubációs programban résztvevő csapatok többek között segítséget kapnak az üzleti modell kialakításában, megismerik a piac működését és felkészítést kapnak a befektetők keresésére is. Minden szakaszt egy úgynevezett Demo Day zár, melynek keretében a csapatok szakmai zsűri előtt mutatják be innovációs fejlesztésüket.

A Pannon Pro Innovációs Kft. és a Startup Campus Budapest közös szervezésében megvalósuló Demo Day-en olyan cleantech, illetve egészség-környezet- és társadalomtudatos startupok mutatkoznak be, mint például a HeatVentors, akik innovatív technológiát kínálnak a hőenergia tárolására, fázisváltó anyagok alkalmazásával.

HeatVentorsForrás: Sóki Rudolf

Szintén a szakmai zsűri előtt bizonyíthat az INO, saját fejlesztésű bérelhető moduláris bútor rendszerével, amely a környezetét folyamatosan változtató, gyakran költöző, fölösleges tárgyakat egyre kevésbé birtokolni vágyó ember lakhelyének berendezésére van tervezve,

ezzel környezet-tudatosabb alternatívat kínálva a felhasználók számára.

INOForrás: Göb Ági

A Demo Day-en pitchelő startupok között 50 ezer euró összegű támogatást oszt ki a Climate-KIC.
A versenyben legjobbnak ítélt csapatok tovább jutnak a program következő fázisába, ahol esélyük nyílik arra, hogy további támogatáshoz jussanak.

A Demo Day-t networking est követi, ahol a startup csapatoknak, vállalkozásoknak és a nézőknek is lehetősége nyílik a kapcsolatépítésre. Az esemény Facebook oldala ide kattintva érhető el.

A cikk megjelenését támogatta az MVM Edison program.