Új vezérigazgatók az FHB-cégcsoport élén

FHB Bank illusztárció
Vágólapra másolva!
Az FHB cégcsoporthoz tartozó FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és FHB Jelzálogbank Nyrt. új felügyelőbizottsági tagokkal, vezérigazgató-helyettessel és igazgatóval működik tovább.
Vágólapra másolva!

Az

FHB Jelzálogbank Nyrt. új vezérigazgatója Nagy Gyula,

aki eddig a Jelzálogbank felsővezetői pozícióját töltötte be. Helyettese, Tóth Edit, aki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztonsági szolgáltatásokat nyújtó leányvállalatától érkezett a bankhoz, ahol általános vezérigazgató-helyettesként folytatja pályafutását.

Az

FHB Kereskedelmi Bank Zrt. új vezérigazgatója Szabó Levente

lett, aki egyben a Takarékbank általános vezérigazgató-helyettese is. Az vezérigazgató-helyettesek más pozíciót is betöltenek a Takarék Csoportban, Martzy Antal egyúttal a Takarékbank stratégiai és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Kovács Edit a Takarékbank üzleti divízió vezérigazgató-helyettese, míg Tóth Edit egyben az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató-helyettese is. Az igazgatósági elnöki posztot továbbra is Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója tölti be.

Fotó: Mudra László - Origo

Távozik viszont Oláh Márton, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgatója, Landgraf Erik, az FHB Jelzálogbank Nyrt. jogi vezérigazgató-helyettese, Szuda János, az FHB Jelzálogbank Nyrt. tőkepiaci és treasury igazgatóság vezetője, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Tokodi Gábor, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.