Vágólapra másolva!
Új tulajdonos lépett be a nemrég még jegybanki gondnokság alatt működő MKB Bankba. A Blue Robin befektetési alap 30 százalékos tulajdonrészét Szemerey Tamás, az NHB Növekedési Hitel Bank tulajdonosa, valamint Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója vették meg.
Vágólapra másolva!

Szemerey Tamás, az NHB Növekedési Hitel Bank igazgatóságának elnöke és tulajdonosa, valamint Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója így immár közel harmadát tulajdonolják az MKB Banknak. Szemerey a Blue Robin 30 százalékos részesedését vásárolta meg, eddig meg nem nevezett összegért.

A bank hivatalos közleménye szerint a

Szemerey Tamás tulajdonában álló BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft. 20,19 százalékos, a Balog Ádám vezérigazgató tulajdonában álló Promid Invest Zrt. pedig 9,81 százalékos közvetett tulajdont szerzett

az MKB Bankban.

Ismertették azt is, hogy Rakesh Kumar Aggarwal

értékesítette az MKB Bank Zrt.-ben 30 százalékos közvetlen tulajdonosi hányaddal rendelkező Blue Robin Investment tulajdonosában, a Graha Zrt.-ben meglévő részesedését.

Rakesh Kumar Aggarwal az értékesítés tényétől függetlenül, az MKB Bank Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagsági pozícióját megtartja. Az így értékesített Graha Zrt. üzletrészből a Szemerey Tamás tulajdonában álló BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft. megvásárolta a Graha Zrt. 67,31 százalékát. Ezzel közvetett tulajdona az MKB Bank Zrt.-ben már 20,19 százalék.

Az értékesített Graha Zrt. üzletrészből a Balog Ádám vezérigazgató tulajdonában álló Promid Invest Zrt. megvásárolta a Graha Zrt. 32,69 százalékát, amellyel a közvetett tulajdona az MKB Bank Zrt.-ben 9,81 százalék - áll a közleményben.

MKB Bank Forrás: Origo

Az MKB eladását tavaly június végén jelentették be hivatalosan, akkor kapott megerősítést, hogy a bank részvényeit a Blue Robin Investments, a Metis Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár szerezte meg. A most kivásárolt Blue Robin alap kezelőjének első befektetése az e célból létrehozott Blue Robin Investments. A Blue Robin Investments engedélyezett tőkéje 100 millió euró.

Az MKB Bankot korábban az állam vette meg a tulajdonos Bayerische Landesbanktól. Az MKB ekkorra már működési nehézségekkel küzdött, tetemes veszteségeket okoztak a banknak a gazdasági válság miatt bedőlt hitelei. A céget a tulajdonos magyar állam a Magyar Nemzeti Bank felügyeletére bízta, az MNB intézkedett a rossz állományok szanálásáról, amelyek még most is tartanak.

Az MKB Bank logója Forrás: Origo

Az MKB Bank vezetését ezután Balog Ádám vette át, aki az MNB-ből érkezett a pozícióra.
Ennek eredményeként, hat év után tavaly először, nyereséges éve volt a banknak, amit az új vezetés egy alapvetően digitális újításokban élenjáró szolgáltatóként igyekszik pozicionálni, miközben megtartja hagyományosan erős privátbanki szolgáltatásait is.