Átveheti az Alexandra boltjait a Líra és a Móra

Alexandra, könyvesbolt
Budapest, 2017. január 19. Egy járókelő könyvvel a kezében Budapesten, az Alexandra Nyugati téri könyvesháza előtt 2017. január 19-én. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Elkelhet a Alexandra-könyvesboltok mintegy fele, az 56 üzletből mintegy 30-at vehet át több könyvkiadó, a legtöbbet a Líra Könyv és a Móra Kiadó vezetőinek közös cége – írta a Magyar Nemzet és a Népszava.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzetnek Kolosi Tamás, a Líra Könyv Zrt. elnöke azt nyilatkozta, maximum 24 üzletet vehetnek át Janikovszky Jánossal, a Móra Könyvkiadó vezetőjével közös cégükkel, a végleges eredmény attól függhet, hogyan sikerül megállapodni a bérbeadókkal.

Az Alexandra Nyugati téri könyvesháza Forrás: MTI/Marjai János

Jenei Tamás, a Saxum és a Sziget könyvkiadók tulajdonosa azt mondta a lapnak, két napig gondolkoznak, átvesznek-e négy-öt üzletet a Gulliver Könyvkiadóval közösen.

A Népszava cikke szerint mintegy húsz Alexandra-könyvesbolt átvételéről állapodott meg a Líra Könyv Zrt. és a boltokat működtető Rainbow Üzletlánc Kft., ami alapvetően a dolgozók, a még használható berendezések és a könyvek átvételét jelenti.

Korábban az Origo is beszámolt arról, hogy az Alexandra kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó cégeinek elszámolási gondjai miatt januártól nem tud fizetni a könyvkiadóknak az Alexandra-csoport. Az Alexandra mögött álló cégcsoport – a tulajdonos, Matyi Dezső cégei – évek óta komoly adósságot halmozott fel. Az ügyben több feljelentést is tettek az utóbbi időben.