Gyerekenként 1 millió forinttal csökkenthető a jelzáloghitel-tartozás

család
Family together in kitchen, father helping daughter cut vegetables
Vágólapra másolva!
2018. január 1-től a harmadik és a további gyermekeket vállalók jelzáloghitel-tartozása 1-1 millió forinttal csökkenthető gyermekenként – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a szerdai kormányülésről tartott mai sajtótájékoztatóján. A korábban született gyermekeknél sincs felső életkori határ.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban az Origo is beszámolt róla, a jelzáloghitellel rendelkező nagycsaládok kedvezményeket kapnak, és egy-egy millió forintot leírhatnak a tartozásukból. Most fontos részletek derültek ki a jövő évi csökkentésről.

A pénzügyi intézményeknél kell igényelni az állami támogatást azoknak a családoknak vagy pároknak,

akiknek már van két gyermekük és újabbakat vállalnak.

A meglévő gyermekek közé mind a vér szerinti, mind az örökbe fogadott utódok beleszámítanak. Figyelembe kell venni a már nagykorú gyermekeket is, még abban az esetben is, ha a nagykorú gyermek már nem a szüleinél lakik.

Ha a szülők a meglévő két gyermek mellé harmadikat is vállalnak,

a tartozás 1 millió forinttal mérséklődik,

ha további gyerekek is születnek, akkor gyermekenként további 1 millió forinttal támogatja a családokat az állam.

Májusi bejelentésről döntött a kormány

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök májusban jelentette be, hogy a kormány a kedvezmények szélesítésével és bővítésével kívánja mérsékelni a gyermekes családok terheit. A mostani, erről szóló döntés értelmében,

a kedvezmény a már meglévő illetve a jövőben felvett jelzáloghitelekre is vonatkozik.

Feltétel, hogy a harmadik vagy a további gyermekek 2018. január 1-je után szülessenek, illetve

a várandósság 12. hetében már igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése.

A korábban született gyermekeknél nincs felső életkori határ, nagykorú gyermekek is számítanak a kedvezményre jogosultságkor.

Az intézkedésre 17 milliárd forintot különítettek el a 2018-as évre. Az NGM államtitkára hozzátette: a keret felülről nyitott.

Az előtörlesztés díját sem kell betervezni a családi költségvetésbe, mert azt az állam átvállalja a kedvezményt igénybe vevő családoktól. Az NGM ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelet kihirdetése előtt a felvett ingatlanfedezetű jelzáloghiteleknél mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású kölcsön esetén igénybe vehető a csökkentés. A kihirdetés után felvettek esetében viszont csak a lakáscélú jelzáloghiteleknél.

Ha harmadik gyermek is érkezik, 1 millió forinttal csökkenthető a jelzáloghitel-tartozás Forrás: AFP/PhotoAlto/Eric Audras /Altopress

Megvannak a legfontosabb részszabályok is

A pénzügyi intézmények bírálják el a benyújtott támogatási kérelmeket, pozitív döntés esetén ahhoz külön támogatási szerződés készül. Ennek aláírása után történik meg az 1 millió forintos jóváírás, a bankok az államkincstártól kapják meg az összeget utófinanszírozással.

Ha a pénzintézet elutasító választ ad a jelzáloghitelesnek, járási kormányhivatalhoz lehet jogorvoslatért fordulni.

Fontos, hogy a támogatást igénylőnek legalább 50 százalékban a fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosának kell lennie. Szintén feltétel a büntetlen előélet, és az hogy az igénylőnek nem lehet köztartozása.

Lényeges azonban, hogy ezt a kedvezményt a hátralékos adósok is igénybe vehetik.

Az NGM várakozása szerint a következő években évi 8-10 milliárd forintos tétel lesz a költségvetésben a jelzáloghiteleseknek ez a fajta támogatása. Pontosan nem lehet meghatározni az összeget, hiszen az a családok döntéseitől függ.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!