Óriási siker a spanyol ottalvós étterem

Vágólapra másolva!
Spanyolországban eltérő a munkaidő a legtöbb európai nemzethez képest. Ezért a munkájukat két nagyobb blokkra osztják, amelyet a többórás szieszta szakít meg. Ebben látta meg a lehetőséget egy madridi étteremtulajdonos, aki az étel mellé hálószobát is kínál. Más a munkarend, sőt egyenesen az időzóna megváltoztatását javasolják a spanyol kormánynak.
Vágólapra másolva!

Spanyolország földrajzi fekvése miatt duplán is hátrányos helyzetben van, ha munkavállalói oldalról figyeljük. Egyfelől mediterrán országnak számít, emiatt a hőmérséklet itt jóval magasabb, mint a kontinens nem mediterrán államaiban.

Másfelől a közép-európai időzónába (CET) tartozik, annak ellenére, hogy a kontinens nyugati szélén fekszik. Emiatt fordulhat elő az, hogy

míg Magyarországon már rég sötét van, addig Madridban még süt a nap.

Június 30-án a naplemente Budapesten 20:44-kor lesz, a spanyol fővárosban viszont 21 óra 49-kor.

Nem csoda, hogy sokan szeretnék elérni, hogy Spanyolország másik időzónába kerüljön, ugyanabba, amiben Portugália és Nagy-Britannia van. Ezen az állásponton van Nuria Chinchilla, a barcelonai IESE Business School professzora is, aki szerint, ha másik időzónába kerülne a nemzet, akkor annak kimutatható gazdasági előnyei lennének – írja a Bloomberg.

Spanyolországban nem mindig van megfelelő hely a sziesztára Forrás: AFP/Pedro Armestre

Amíg Európa jelentős része már alszik, Spanyolország még ébren van, mert rossz időzónában vagyunk. Ráadásul a vállalati kultúránk merev, az alkalmazottak kimerültek, mert túl hosszúak a műszakok, és sokan nem mernek addig hazamenni, amíg a főnök bent van – mondja Chinchilla.

A teljesen felborult napirend és bioritmus hatással lehet arra, hogy a születések aránya egyre alacsonyabb.

A probléma nem friss, a tavalyi választási kampányban is központi téma volt. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök azt ígérte, hogy rövidebbek lesznek a munkanapok, amelyek délután hatkor véget érnének, míg a centrista Ciudadanos az időzónaváltás mellett kampányolt. Azóta egyik javaslat sem haladt előre érdemben.

Ottalvós étterem Madridban

sziesztaidő Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Emilio Rappold

A mediterrán országok dolgozóira hajlamos úgy gondolni az ember, mint akik egész napos sziesztájukat olykor-olykor megszakítják egy kis munkával. Nem így van. Az OECD felmérése szerint

Spanyolországban egy átlagos munkás 1701 órát dolgozik évente,

ami ugyan az OECD-átlag alatt van, de több, mint amennyit Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban töltenek munkával az emberek.

A kimerült alkalmazottaknak jelenthet megnyugvást a Siesta&Go étterem Madrid üzleti negyedében,

ahol akár ott is lehet aludni egy ebéd után.

Az ötlet nem eredeti, Japánban már évek óta működnek hasonló éttermek, ahol le lehet dőlni egy rövid időre. Maria Estrella Jorro de Inzának, az étterem tulajdonosának is a japán kapszulahotelek adták az ötletet, és úgy gondolta, hogy az ázsiai modell Spanyolországban is működhet, hiszen ott gyakran két-három órára is megszakad a munkavégzés.

Az étterem tulajdonosa szerint érdekes látni, hogy öltönyös üzletemberek és kosztümös üzletasszonyok pihenni térnek be hozzájuk, de a biznisz működik.

Ezt az üzleti rést használta ki Jorro de Inza,

aki egy óra pihenésért 14 eurót (4300 forint) kér,

amiért egy privát hálószobát kap az ember.

A bár 19 szobával rendelkezik, mindegyik hálóban friss ágynemű, illetve füldugó, szemvédő, papucs és távozáskor kávé jár a pihenő mellé.

Átlagosan napi 30 ember él a lehetőséggel,

többségük a 20-30 éves korosztályból kerül ki, de 50 év feletti vendége is van az étteremnek.

Az üzlet jövedelmező, a tulajdonos már a terjeszkedésen gondolkodik, sőt elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a nyitvatartási időt is meghosszabbítja.