Komoly összeg akkumulátoros energiatárolás K + F projektjére

Tengeri szélerőmű
Tovább fejlesztenek
Vágólapra másolva!
Innováció és házon belül fejlesztés: ezek voltak a legfontosabb szempontok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán. Az ALTEO kutatás-fejlesztés projektje 500 millió forintot nyert. Cél a magyar villamosenergia-rendszert támogató akkumulátoros tároló megoldások kidolgozása.
Vágólapra másolva!

A szél- és napenergiával kapcsolatos ellenérvek között a leggyakrabban azt hallani, hogy az ezeken alapuló energiatermelés jóval nehezebben tervezhető, mint a hagyományos fosszilis erőműveké (nemrég írtunk arról, milyen megoldási törekvések zajlanak erre a nemzetközi színtéren). A most induló kutatás és fejlesztés projekteknél már elengedhetetlen, hogy a mind hatékonyabb energiatárolási megoldások mellett arra is válasszal szolgáljanak, hogyan lehetne elősegíteni az időjárásfüggő energiatermelés piaci integrációját. A pályázaton komoly összegű támogatást elnyerő, mintegy 1,1 milliárd összértékű, energiatermelő rendszerek megújítását célul kitűző fejlesztési projekt sikere a fenntartható fejlődéshez és közvetve a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzájárul.

Szélerőművek Forrás: AFP/DPA/Hinrich Bäsemann

Szélturbinák és hőtermelő kiserőművek egyetlen intelligens rendszerben

Az iparági szereplők részéről egyre nagyobb figyelmet kap az a kérdés, hogyan lehet a különböző energiaforrásokra épülő termelést és felhasználást integráltan kezelni, hatékonyságát növelni. A most induló projektben nem csak az időjárásfüggő energiaforrások tervezhetőbb felhasználásával foglalkozik a vállalat: a már meglévő termelőrendszereit, hő- és villamosenergia-kiserőműveit szabályozó központot is korszerűsítik, valamint bővítik.

A központban a szélturbinák termelte energia tárolásával és felhasználásával összefüggő feladatokat is összevontan tudják ellátni.

Az egyes energiatermelő források ilyen mérvű integrációja, a megújuló források bekapcsolása a tárolási és felhasználási alrendszerekbe, összességében kedvező hatást gyakorol a hazai villamos energia ellátásra is.

A villamos energia tárolását az akkumulátorok fejlesztése oldhatja meg

A korábbi technológiai megoldások értékét, piaci termékké fejlesztését nagyban hátráltatta az a körülmény, hogy a megtermelt villamos energia tárolása nehézkes volt és a legkevésbé sem költséghatékony. A fenntarthatóságot elősegítő és egyben környezetbarát technikai megoldások sokba kerültek. A támogatást kapott cég azt ígéri, megoldást fognak kínálni az akkumulátoros tárolás eddigi gondjaira.

„Korábban iparági konszenzus volt abban a kérdésben, hogy a villamos energiát nem lehetséges hatékonyan tárolni. Mi azonban ezt nem így gondoljuk.


- mondta ifj. Chikán Attila, a vállalat vezérigazgatója.

Ha a most induló kutatás-fejlesztési projekt sikerrel zárul, az mind az energiatárolásban, mind az időjárástól függő energiatermelésben komoly hazai előrelépést jelenthet.