Az EJI 2,2 milliárd forintot oszt szét jogdíjként

fotó, mikrofon, énekes, Sztárban sztár
http://www.dreamstime.com/stock-images-music-background-image17028134
Vágólapra másolva!
Idén 94 ezer magyar és külföldi előadó között összesen 2,2 milliárd forintot oszt szét az Előadóművészi Jogvédő Iroda. Az idén először a szinkronizáló színészek is kapnak a közösből, ráadásul azok a zenészek is, akik ötven évnél régebben készült hangfelvétel elkészítésében működtek közre.
Vágólapra másolva!

A szinkronszínészek érdekképviselete 2015-ben kezdeményezte az Előadóművészi Jogvédő Irodánál (EJI), hogy a filmek televíziós sugárzása után járó jogdíjból a szinkronszínészek is részesüljenek. Ennek megfelelően az audiovizuális jogdíjak most befejezett, 244 millió forintot felölelő felosztása során az EJI most először, kísérleti jelleggel fizet jogdíjat a szinkronszínészeknek, írja közleményében a szervezet.

Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke elmondta, hogy a színészek nagyfokú szolidaritásról tettek tanúbizonyságot akkor, amikor hozzájárultak ahhoz, hogy

az EJI a meglévő jogdíjak egy részét a szinkronszínészek között ossza fel,

hiszen a szinkronos filmek sugárzása után a televíziók nem fizetnek külön jogdíjat.

Minden segítséget megadnak

Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke pedig azt mondta, hogy az EJI gyorsan és érzékenyen reagált a színészek igényeire. A szakmai érdekképviseletek továbbra is minden segítséget megadnak az EJI számára annak érdekében, hogy a jövőben a jogdíjfelosztások még pontosabbak lehessenek.

Szintén először fizetnek jogdíjat az ötven évnél régebbi felvételek felhasználása után. Az érintett kiadó által átadott adatok alapján az EJI közel 10 millió forint jogdíjat osztott fel azon 500 előadó között, akiknek 1962-ben vagy 1963-ban kiadott felvételét a kiadója még mindig hasznosítja. Ilyen felvételből 1700-nál is több volt, közölte az EJI.