Kevesebb az álláskereső

adatlap ír SZELLEMI TEVÉKENYSÉG Budapest, 2011. augusztus 1.
Egy álláskereső adatlapot tölt ki a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának Baross utcai kirendeltségében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a munkanélküliség
Budapest, 2011. augusztus 1. Egy álláskereső adatlapot tölt ki a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának Baross utcai kirendeltségében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a munkanélküliségi ráta 2011. második negyedévében az első negyedévi 11,6 százalékról és az egy évvel korábbi 11,1 százalékról 10,8 százalékra csökkent. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A nyilvántartott álláskeresők száma 17,5 százalékkal csökkent egy év alatt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Szeptemberben 282 ezer álláskereső volt, közel 60 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Vágólapra másolva!

Az NFSZ a honlapján közölte: az év kilencedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,1 százalék.

Szeptemberben 48,6 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,6 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 5,3 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 12,4 százaléka, 34,8 ezer volt pályakezdő.

Több nő keres állást

Az álláskeresők között a szeptemberi zárónapon 136,9 ezer férfi és

145,1 ezer nő volt.

Éves viszonylatban a férfiak száma 16,3 százalékkal, míg a nőké 18,5 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők között.

Az álláskeresők között több a nő, mint a férfi Forrás: MTI/Soós Lajos

Az álláskeresők 29,4 százaléka - 82,9 ezer ember - tartósan, több mint egy éve keresett már munkát, ez 16,5 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Csoportos létszámlepítést 166-an jelentettek

Az NFSZ adatai szerint az év kilencedik hónapjában 141,4 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 38,8 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek.

Az álláskeresők 49,9 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 44,9 ezer új betölthető álláshelyet jelentettek be szeptemberben, ezek 57,2 százalékához igényeltek támogatást.

Egy álláskereső adatlapot tölt ki Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 25,7 ezer volt, amelyek több mint a fele a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Szeptemberben 141,6 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 97,8 ezer betöltetlen maradt. Az év kilencedik hónapjában

166 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók.

Az elbocsátások a szektorok közül főként a szálláshely-szolgáltatást, a vendéglátást és az adminisztratív, valamint a szolgáltatást támogató ágazatokat, területileg pedig a fővárost, Somogy és Hajdú-Bihar megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,9 százalékos volt a június-augusztusi gördülő negyedévben, ami azt jelenti, hogy a

15-74 éves népességből 227,1 ezren voltak munka nélkül.

A ráta az előző év azonos időszakához képest 1,8 százalékponttal csökkent.