A béremelés erősíti a termelékenységet

Pogátsa Zoltán ad interjút a Kossuth klubban
Pogátsa Zoltán ad interjút a Kossuth klubban 2016 október 14-én
Vágólapra másolva!
A magasabb bérek további keresletet képeznek, ami ismét csak munkahelyeket hoz létre – ezt mondta az Origónak Pogátsa Zoltán közgazdász. A Nyugat-magyarországi Egyetem tanára szerint a magasabb értékű termelésnek kellene általánossá válnia Magyarországon. Képzett munkaerőre pedig szükség van, mert jelenleg is rengeteg a betöltetlen állás az országban.
Vágólapra másolva!

Jelenleg is tart Magyarországon egy versenyképességi vita, amely szorosan kapcsolódik a bérek felzárkóztatásáról szóló másik vitához. Egyrészt az elhangzott érvek között szerepel, hogy a hatékonyság és a termelékenység javítása nélkül, illetve a járulékok magas szintje miatt nem lehet bért emelni. Tegyük hozzá, három és fél éve növekednek a reálbérek.

Ha valakinek az az érvelése, hogy nem termeli meg a magyar gazdaság a béreket, mondják meg, pontosan mi alapján számolták ezt ki. Melyik szektorokban? Milyen méretű cégeknél? Mekkora a nyereségességük a vizsgált cégeknek? Milyen kutatásra alapozva mondják ezt? Ha azt állítják, hogy alacsony a termelékenység, akkor pontosítsák: miért maradt ilyen alacsony huszonöt év után? És

milyen termelékenységi szint mellett lehetne kitermelni a magasabb béreket?

Ezeket az érveket számszerűsíteni kellene, ilyen kutatások ugyanis Magyarországon valójában nincsenek.

Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nyilvánvalóan a termelékenység a bér felső korlátja. A minimálbérrel foglalkoztató cégek túlnyomó többsége azonban nyereséges, vagyis lenne miből kigazdálkodni a béremelést. Ráadásul a magasabb bérek további keresletet képeznek, ami ismét csak munkahelyeket hoz létre. Összességében a magasabb értékű termelésnek kellene általánossá válnia.

Képzett munkaerőre pedig szükség van, jelenleg is rengeteg a betöltetlen állás az országban.

Ha valakinek a minimálbér-emelés miatt bezárni kényszerül a cége, át kell képezni, hogy ezeket a jelenleg betöltetlen álláshelyeket töltse be. Ezt így csinálják a nyugat-európai országokban.

Hogyan lehet mesterségesen, központilag beavatkozni a munkaadót és a munkavállalót érintő piaci viszonyokba?

Többek között a minimálbér növelésével. Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon a minimálbér nem éri el a létminimumot. Ilyen Észak- és Nyugat-Európában sehol nincs. Alapelvként kellene kezelni, hogy a piacról senki ne kereshessen kevesebbet, mint a mindenkori létminimum. Míg Nyugat-Európában a minimálbér emelését használják a termelékenység növelésére, addig Magyarországon huszonöt éve hagyják, hogy a vállalkozások egy része a termelékenység növelése helyett kizsákmányoló bérekkel versenyezzen.

Láthatóan nincsen olyan piaci kényszer, amely ezeket a cégeket a tisztességes bérek kifizetésére, a technológiai színvonal emelésére vezesse.

Ezért adminisztratíve kell ezt kikényszeríteni. Ráadásul ma közel 300 ezer ember az államtól kap a létminimumnál kisebb fizetést, aminek nyilvánvalóan semmi köze a termelékenységhez. Az akarat hiányát mutatja.

A vállalkozók szerint, ha a járulékok csökkennének, az így megspórolt pénzt bérfejlesztésre lehetne költeni. Ezzel egyetért?

Ezzel csak akkor lehet egyetérteni, ha garantált, hogy az ebből fakadó bevételkiesés nem megy az állami kiadások rovására. Ha kevesebbet költünk az egészségügyre, nyugdíjra vagy az oktatásra, akkor hosszú távon csak kárt okozunk. Elveszítjük a réven, amit megnyertünk a vámon.

Egy többkulcsos, tehát progresszív szja-rendszerrel azonban lehetne biztosítani az állami kiadások fedezetét.

Nem félő, hogy így milliók jelentenék be magukat olyan jövedelemre, ami a nullaszázalékos kulcsba tartozik?

Nem, mert ha felemeljük a minimálbért, akkor ennél nem tudna kevesebbet fizetni a vállalkozó, és feljebb tolódna a bértábla többi része is. Lehetne három kulcs: a nulla százalék a létminimum közeli bérekre, egy 20 százalék körüli közepes kulcs a közepes jövedelmekre, és 40–50 százalékos a legmagasabb kategóriára. Mindehhez természetesen meg kellene emelni a béreket, így többen kerülnének a középső és a felső szja-kategóriába.

A magasabb bérek élénkítenék a belső keresletet, és más adókon keresztül részben visszafolyna a költségvetésbe.

Ismert, hogy az alacsony jövedelműek nagyobb arányban költenek a jövedelmükből, ráadásul helyben költenek, vagyis a hazai munkahelyeknek teremtenének keresletet. Ha a gazdagoknál hagyunk több jövedelmet az egykulcsos adóval, az egyrészt igazságtalan, másrészt nem is éri meg, mert ők jelentős részben külföldön költenek, illetve nagyobb arányban takarítanak meg.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára nemrég 100–150 ezer fős leépítést jelentett be az állami szférában, jelezve, hogy átképzéssel ezek az emberek helyet találnak majd a piacon. Mennyire látja reálisnak ezt az elképzelést?

Magyarország a nyugat-európai országokhoz képest nem többletben, hanem több százezres lemaradásban van az állam által foglalkoztatottak számát nézve. Számos fontos szakmában – mint például a szociális munkások, fizikatanárok, ápolónők, erdészek, hogy egész különbözőeket mondjak – kevés az ember a feladatok elvégzéséhez.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem értek egyet azzal, hogy az állami foglalkoztatottakat a piac tartaná el. Az állami oktatás, infrastruktúra, igazságszolgáltatás támasztja alá ugyanis a magángazdaság versenyképességét. Mondhatnánk megfordítva akár azt is, hogy a piaci munkahelyek az államtól függnek.

Ha nincsenek jól megépített utak, nem működnek jól a bíróságok vagy az iskolák, akkor a magángazdaság kerül hátrányba, és ez ma Magyarország lecsúszó versenyképességi indexein meg is látszik. Tehát nem azt kell nézni, hogy hányan dolgoznak az állami szférában, hanem, hogy milyen minőségű szolgáltatást nyújtanak. Jelenleg nagyon rossz hatékonysággal működnek ezek az állami alrendszerek, és a fűnyíróelvszerű elbocsátások helyett ezek rendbetételéből kiindulva kell a kívánatos létszámot megállapítani. Ehhez valószínűleg több alkalmazott kell majd, és nem kevesebb.

A humántőkére fordított uniós források mennyiben javíthatnak a helyzeten hosszú távon?

Az uniós pénzeket fejlesztésre és nem működtetésre adják. Fejlesztési pénzeket csak jól működtetett alrendszerek képesek értelmesen felhasználni.

Magyarország jelenleg a GDP-je 3,7 százalékát költi el az oktatás működtetésére, miközben az uniós átlag 5,5 százalék körül mozog.

Meggyőződésem, hogy nekünk még ennél is többet kellene költeni az oktatásra ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. A dánok például 9 százalékot szántak erre az elmúlt években.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az egészségügynél is hasonló a lemaradásunk: erre a szektorra majdnem a dupláját kellene költeni, ha az uniós átlag közelébe szeretnénk kerülni. Ráadásul a magyar társadalom egészségügyi helyzete a legrosszabb az unióban, ezen a téren még a románok és a bolgárok is jobban állnak hozzánk képest. De óriási a hiány a szociálpolitikában, ahol 7 százalékpontos a lemaradásunk az uniós átlaghoz képest, és említhetném a tömegközlekedésben meglévő hiányt is.

Az uniós pénzeket tehát akkor tudjuk hatékonyan elkölteni, ha a működés finanszírozása rendben van. Ha nem, akkor a működés pótlólagos finanszírozására használják a fejlesztési célú forrásokat.

Csaba László közgazdászprofesszor szerint az uniós forrásoknál optimális esetben a megtérülés a legfontosabb szempont. Mennyire veszik ezt figyelembe a pénzek elosztásakor?

Egyrészt szükség lenne arra, hogy az uniós források szerkezetváltoztató hatását nyomon kövessék. Jelenleg alig van visszacsatolás. Amit viszont így is tudunk: a támogatások elköltése mennyivel járul hozzá a nettó foglalkoztatás növekedéséhez, illetve a termelékenység javulásához.

2005-ben ugyanúgy 11,3 eurót termelt meg egy átlagos magyar foglalkoztatott egy átlagos munkaórában, mint 2013-ban. A termelékenység tehát nem emelkedett.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

De a foglalkoztatottság terén jobban állunk, ma már 4,38 millió ember dolgozik a KSH szerint.

Körülbelül nettó 80 ezer új, valódi munkahelyet sikerült teremteni a 2008-as csúcshoz képest úgy, hogy évente beleraktunk a GDP arányában 5-6 százaléknyi uniós pénzt a gazdaságba, főleg az építőiparba, emellett jelentős kivándorlás zajlott le. Ha ezek az átmeneti uniós támogatások nem jelentenének átmeneti keresletet az építőiparban és máshol, és nem számítjuk a nem nettó adóbefizető közmunkásokat, a külföldön dolgozókat, akkor szinte semmi nem valósult volna meg az egymillió új munkahely céljából.

A World Economic Forum versenyképességi listáján tavalyhoz képest hat helyet esett vissza Magyarország. Hogyan lehetséges, hogy egy év leforgása alatt ennyire megváltozott volna a hazai gazdasági környezet?

Alulfinanszírozott oktatási és egészségügyi rendszerrel, kiszámíthatatlan szabályozási környezettel nem lesz versenyképes egy ország. A társadalmi egyenlőtlenségeket eleve növelő, egyenlőtlen oktatási rendszerből további pénzeket vontak ki, a PISA-eredmények katasztrofálisak, és az egyetemek is tarthatatlan feltételek között működnek. Nincs hosszú távú stratégia, nincs érdekharmonizálás, voluntarista ad hoc kormányzás zajlik. Ezek hatása összeadódik, és évről évre ront a mutatókon.

Ön a görög válsággal kapcsolatban könyvet is írt, alaposan körbejárta az eladósodottság témakörét. Valójában mennyire befolyásolta a görög gazdaság helyzetét a 2004-es olimpia megrendezése?

A görög államadóssághoz a GDP arányában végül 9 százalékpontot tett hozzá az olimpia megrendezése úgy, hogy eredetileg 3 százalékot terveztek. Magyarországon pedig a nagy sportrendezvények költségei általában túlfutnak. Említhetném a vizes világbajnokságot, de már az olimpiai pályázat is sokkal többe került, mint eredetileg tervezték, pedig még semmi nem épült. Amúgy ez a 3 százalék pontosan az a nagyságrend, amibe a magyar pályázat előkészítői szerint a csökkentett költségvetésű budapesti olimpia kerülne.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ahogy említettem, Magyarországon rengeteg pénz hiányzik az oktatásból, az egészségügyből, a szociálpolitikából és a közlekedésből. Tehát ebből a szempontból évi 10–15 százalékos implicit hiányt látunk, amit pótolni kellene. Meg kell érteni: kétszer nem lehet ugyanazt a pénzt elkölteni. Vagy olimpiára fordítjuk, vagy ezeket a hiányzó forrásokat pótoljuk. Ráadásul a fejlesztésekre vidéken sokkal nagyobb szükség lenne, mint Budapesten. Nem vagyok általában olimpiaellenes, de tudomásul kell venni, hogy szűkösek az erőforrásaink. Másrészt az olimpia után az infrastruktúra fenntartása is pénzbe kerül. Ha a 4,5 millió lakosú Athén nem tudta kihasználni az olimpiára épült beruházásokat, akkor hogyan várható el ugyanez egy sokkal kisebb Budapesttől?