500 milliót szánnak a betöltetlen praxisok pótlására

egészségügy recept felírás kórház
Nyíregyháza, 2012. szeptember 28. Kozma Ottó háziorvos receptet ír fel rendelőjében betegének, Botfalusi Zoltánnénak Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György témában feltett írásbeli kérdésére.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az elnyerhető támogatási összeg

6 és 10 millió forint között alakul, és szabad felhasználású.

Emellett a praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok részére, vissza nem térítendő támogatás formájában idén is

a háziorvosok által elnyerhető összeg pedig akár 4 millió forint is lehet.

Kitért arra is: a kormány 2010-től folyamatosan növeli az alapellátás finanszírozását. 2010 és 2016 között 40 százalékkal emelkedett az egészségügyi alapból az alapellátásra kifizetett összeg, és a 2017-es költségvetési tervezet újabb 4,5 milliárd forint többletforrást fog jelenteni a területnek.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Hozzátette: a tavalyi ígéretüknek megfelelően a háziorvosi ellátórendszer megújításának első ütemére 10 milliárd forintot biztosítottak, amely be is épült a finanszírozásba. Ennek folytatásaként az idei költségvetésben további 10 milliárd forint került az alapellátás megújításának a második ütemére.

Rétvári Bence kitért arra is: a letelepedéshez szükséges feltételek biztosítását szolgálják az önkormányzatok számára a háziorvosi rendelők felújítására kiírt uniós pályázatok. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése címen 22,272 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, a felhívások 2015. végén megjelentek.

A kormány az

alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése címen 18 milliárd forint keretösszeget különített el,

amelynek részeként a lakóhelyközeli egészségügyi szolgáltatások rendszerének, valamint a finanszírozható, ellátórendszerbe illeszthető praxismodellek kidolgozását valósítják meg. A lakóhely közelében elérhető definitív ellátások kibővítése, ezáltal a betegutak lerövidítése és ennek központi támogatása egészségpolitikai prioritás - mondta.