Ezek az elérhető legjobb lakáshitelek! Kik és hogyan kaphatják meg?

Az új lakások mellett a régi építésű házak is drágultak az elmúlt negyedévben
Vágólapra másolva!
2,88 százalékos kamatot kérnek a bankok az aktuálisan elérhető legjobb lakáshitelért. Ez a kamatszint mintegy a fele a válság előtt még svájci frankban, hatalmas devizakockázat mellett felvett hitelek kamatának. A Bankmonitor.hu elemzése azt vizsgálta, hogy a legjobb kamatszintet az igénylők milyen feltételek teljesítése esetén érhetik el az egyes bankoknál, illetve mire számíthatnak azok, akik a legjobb hitelt nem tudják felvenni.
Vágólapra másolva!

Ennél már nem igazán lehetnek olcsóbbak a lakáshitelek

A jegybanki alapkamat csökkentési sorozattal párhuzamosan a lakáshitel kamatok is lejtmenetbe kapcsoltak, aminek köszönhetően a nagybanki ajánlatok között 2,88 százalékos éves kamat mellett kapható meg ma a legolcsóbb ajánlat (ez 10 millió forint 20 évre történő felvétele esetén 55 ezer forint havi törlesztőrészletet jelent). Várhatóan

ennél már nem lesznek számottevően kedvezőbbek a kondíciók,

így aki lakásvásárláson, egyéb lakáscélú beruházáson gondolkodik, annak most érdemes igazán kihasználnia a lehetőséget.

Jó jövedelem, jó ingatlan, és az egyéb feltételek sora

A legolcsóbb ajánlatokért cserébe a bankok természetesen elvárnak pár feltétel teljesülését a leendő adóstól. Többek között

  • makulátlan hitelmúltra van szükség,
  • átlag feletti jövedelemre, de
  • az ingatlan értéke sem mellékes. Továbbá
  • előszeretettel kötik a legalacsonyabb kamatokat bizonyos hitelösszeghez, valamint
  • a bank palettáján lévő egyéb termékek (bankszámla megbízások, biztosítások, megtakarítási termékek) igénybevételéhez.

Az egyéb termékek költségét mindig vegyük számításba, mert ha azzal is kalkulálunk, már nem biztos, hogy a legjobb ajánlattal állunk szemben.

Ami összességében a legfontosabb: a kiváló adósminősítés

Minden bank alkalmaz ügyfélminősítést, viszont csak bizonyos bankok árazása függ ennek eredményétől. Míg egyik banknál a meghirdetett legalacsonyabb kamat érdekében „csupán" teljesíteni kell a feltételeket és átmenni a rostán, addig egy másiknál a felvehető hitel kamata attól is függ, hogy a rosta melyik lyukán esünk ki. Hogy mi alapján minősítik az ügyfeleket, az természetesen nem publikus, de amit biztosan figyelembe vesznek:

  • a jövedelem mekkora hányadát fordítja az adós hiteltörlesztésre (a legjobbnak ítélt ügyfelek esetében ez jellemzően maximum 25-30%),
  • mennyire terhelt az ingatlan, azaz a hitelösszeg az ingatlan érétkének hány százalékát teszi ki,
  • az adós mióta, és hol dolgozik, mi a legmagasabb iskolai végzettsége, van-e adóstárs.

A realitás: 1 százalékkal magasabb kamat

Mivel az átlagember nem rendelkezik félmillió körüli fizetéssel, vagy éppen 40 millió forintos hiteligénnyel, a Bankmonitor azt is megvizsgálta, hogy az egyes bankok mit kínálnak egy átlagosnak tekinthető élethelyzetben. Szűken 1 százalékponttal magasabb, azaz 4,20 százalék átlagos éves kamatot, amennyiben egy 14 millió forint értékű ingatlan megvásárlásához 8 millió forint a hiteligény, és 320 ezer forint a háztartás igazolható nettó havi jövedelme.

További számottevő kamatcsökkenés már nem várható Forrás: Origo

Az egyedi hiteligény, jövedelmi adottságok és egyéb élethelyzetek függvényében más-más az ideális megoldás, így mindig

érdemes személyre szabott, részletes kalkulációt kérni

akár bankfiókba térünk be, akár hitelszakértő segítségét kérjük.

A legolcsóbb hitelek veszélyei

Az extrém alacsony kamatokhoz kockázat is társul: a jegybanki alapkamat csökkenés áldásos hatása azokon a hiteleken érezhető leginkább, amelyek úgynevezett referenciakamathoz kötöttek. Ezeknél az adós a referenciakamat plusz kamatfelár összegét fizeti ki hitelkamatként. A referencia kamatok (3, 6, 12 havi Bubor, azaz a Budapesti Bankközi Kamatláb) erről a szintről természetesen felfelé is mozdulhatnak a hitel futamideje alatt, ami egyenlő a törlesztőrészlet emelkedésével. Ez megtörténhet 3, 6, 12 havonta, tehát

akár egy éven belül többször is emelkedhet a havi kiadás.

A 10 millió forintos, 20 éves futamidejű hitel példájánál maradva 1 százalékkal magasabb kamat havonta 5 ezer forinttal magasabb kiadást jelent! Ezért a legolcsóbb ajánlatokat mindig vessük össze hosszabb távon kiszámítható, akár 10, 20 évre fix kamatot biztosító hitelekkel is. Ezek drágábbak ugyan, de megvédenek a banki kamatok emelkedésének kellemetlen mellékhatásaitól.

A lehető legolcsóbb és egyben biztonságos megoldás jelenleg a három gyermekeseknek járó maximum 10 millió forint összegű csok (családi otthonteremtési kedvezmény) lakáshitel, amely évi 3 százalékos kamattal bír, azonban kizárólag új lakásra vehető fel csok-támogatással együtt.