Vágólapra másolva!
Családi házak vagy akár nagyobb épületek tetején, lámpaoszlopokon, közlekedési jelzőrendszereknél egyre gyakrabban találkozhatunk napelemes rendszerekkel. A néhány éve még igen drágának számító megoldás napjainkra már sokak számára megfizethetővé vált, de egyáltalán nincs könnyű helyzetben az, aki a számára ideális rendszert szeretné megtalálni. Most induló sorozatunkkal ebben szeretnénk segíteni.
Vágólapra másolva!

Ma már általánossá vált: ha komolyabb dolog beszerzésére készül valaki, akkor előtte alaposan tájékozódik az interneten. Érdemes ezt tenni abban az esetben is, ha úgy döntünk, hogy napelemes rendszert telepítünk, fel kell azonban készülni arra, hogy hosszas kutatás áll majd előttünk, hiszen napjainkra számos gyártó és szolgáltató kínálja termékeit és megoldásait ezen a piacon is.

Elérhető megoldások

A fejlődést jól mutatja, hogy míg 2010-ben a világ naperőműveinek kapacitása nem érte el az 50 ezer megawattot, addig a múlt évben csak Kínában 43 ezer megawatt volt a beépített teljesítmény. De

nem csak az ipari méretű hasznosítás terjed gyorsan, hanem a háztartási szintű is,

amiben a környezettudatos szemlélet terjedése, az állami támogatás – például Németországban és Ausztriában – mellett meghatározó szerepet játszik az is, hogy 2013 után a kínai és európai gyártók intenzív versenyének köszönhetően

jelentős mértékben csökkent a rendszerek ára,

így olyan rétegek számára is megfizethetővé váltak, akik korábban nem gondolhattak ilyen beruházásra.

A napelem telepítése sok szempontból igen hasznos befektetés, a megújuló energiaforrások közül ugyanis ennek a legkisebb az üzemeltetési költsége, míg az élettartama a megtérülési idő többszöröse lehet. Emellett a napelemmel termelt energia nem függ a szolgáltatótól, ugyanakkor a megtermelt, de fel nem használt energiát a piaci áron veszik át a szolgáltatók.

Ár, teljesítmény, telepítési költségek

Bár az ár sokak számára meghatározó,

érdemes tisztában lenni azzal, hogy a különböző technológiai megoldások mit kínálnak,

hiszen előfordulhat, hogy egy drágább, de nagyobb hatásfokkal működő napelem hosszabb távon jobb befektetést jelent. A legolcsóbbnak az amorf-szilícium vékonyréteg napelemek számítanak, amelyeknek az alacsony ár mellett az is előnyük, hogy jól hasznosítják a szórt fényt. Ugyanakkor jóval kisebb hatásfokkal dolgoznak, mint más rendszerek, akár 50-60 százalékkal is alacsonyabb lehet ez az érték.

Háztartások számára is egyre elérhetőbb a napelem Forrás: Dreamstime

Ez azért fontos információ, mert ugyanakkor névleges teljesítményű amorf-szilícium napelem jóval nagyobb, akár kétszer-háromszor akkora területet foglalhat el, mint a kristályos megoldások. Ez magasabb telepítési költséget eredményez, ami értelemszerűen növeli a bekerülési költséget és megnöveli a megtérülési időt. Emellett ezek a napelemek még viszonylag rövid múlttal rendelkeznek, így nem lehet pontosan megmondani, hogy milyen hosszú az élettartamuk.

Széles kínálat

A napjainkban legelterjedtebbnek számító kristályos napelemeknél azonban

akár 50 éves élettartammal is lehet számolni.

Megkülönböztethetünk mono- és polikristályos napelemeket, amelyek közül előbbiek jobb hatásfokkal rendelkeztek és ennek megfelelően drágábbak is voltak, azonban mára ez a különbség alaposan lecsökkent a két megoldás között.

Sőt, a piacon elérhető legjobb minőségű polikristályos napelemek éves viszonylatban már nagyobb energiahozamra képesek, mint a monokristályos napelemek. Mivel ez utóbbiak gyártási költsége magasabb, könnyen előfordulhat, hogy idővel kiszorulnak majd a lakossági piacról.

A megújuló energiaforrások közül a napelemnek a legalacsonyabb az üzemeltetési költsége Forrás: Pns

Ahogyan az más termékeknél is lenni szokott,

a polikristályos napelemekből számos modell létezik, jelenleg ezek a legelterjedtebbek és a telepítésük is ezeknek a legegyszerűbb.

A piaci lehetőségek miatt értelemszerűen nagy a kínálat is, és érdemes nagyon alaposan tájékozódni választás előtt, ugyanis az ismeretlen gyártóktól származó, gyengébb minőségű napelemektől kezdve a nagyon jó minőségű, de rendkívüli módon túlárazott rendszerekig mindennel lehet találkozni a piacon.

Ráadásul nem is feltétlenül a származási hely határozza meg a minőséget, hiszen Kínában vagy Indiában is készítenek nagyon jó polikristályos napelemeket. Éppen ezért

azt érdemes vizsgálni, hogy a gyártó mennyire ismert a piacon, rendelkezik a nemzetközi minősítésekkel, milyen tapasztalatai vannak a piacon.