Meglepte az elemzőket a KSH

közmunka
Kistelek, 2014. március 5. Kovács Katalin közmunkás virágpalántákat nevel egy fóliasátorban a település közparkjai részére Kisteleken 2014. március 5-én, ahol Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Nagy Sándor polgármestere a foglalkoztatáspolitikáról tartott sajtótájékoztatót. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Gyorsabb ütemben csökkent a munkanélküliség az elemzői várakozásoknál április-júniusban éves szinten. Szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén. A K&H elemzője szerint nincs egyensúlyban a munkaerőpiac.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint április-júniusban 76 ezerrel,

234 ezerre csökkent a munkanélküliek száma,

és 1,8 százalékponttal 5,1 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest. Ugyanebben az időszakban

a foglalkoztatottak száma 4 millió 343 ezer 700 volt,

142 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Oszlay András, a Takarékbank elemzője kifejtette, az 5,1 százalékos munkanélküliségi ráta jóval alatta áll az elemzői várakozások mediánjának megfelelő 5,4 százaléknak. A szakértő szerint ez azt jelzi, hogy

a gazdaság munkahelyteremtő képessége továbbra is erős,

az első negyedévi lassulást túlnyomó részben egyszeri, technikai okok magyarázzák, és ezek megszűnését követően ismét élénkülni fog a növekedés.

Az üzleti felmérésekből továbbra is a foglalkoztatási szándék erősödése rajzolódik ki, szerinte

a nyár végén átmenetileg akár 5 százalék alá is kerülhet a munkanélküliségi ráta,

az év átlagában pedig akár 5,5 százalék alá is csökkenhet.

Nagyok a különbségek a régiók között

Az európai munkaerőpiaci célkitűzések (75 százalékos foglalkoztatottság 2020-ig) szempontjából releváns 20-64 éves korosztályon belül a foglalkoztatási ráta immár 71,4 százalékos, bár ebben jelentős területi szóródás figyelhető meg. A legmagasabb, illetve a legalacsonyabb foglalkoztatási rátával bíró két régió (Közép-Magyarország, illetve Észak-Alföld) között a különbség meghaladja a 10 százalékpontot.ű

Ürmössy Gergely, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint az is figyelemreméltó, hogy az aktivitási ráta új csúcsra, 61 százalékra emelkedett a 15-74 éves korú népesség körében. A szakértő szerint a következő hónapokban is folytatódhat a munkaerőpiac feszesebbé válása, és a szezonális hatásoknak köszönhetően átmenetileg 5 százalék alá eshet a munkanélküliségi ráta, míg idén átlagosan 5,3 százalékra számít.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a várakozásoknak megfelelőek a friss adatok, amelyek javuló trendről árulkodnak,

az alig több mint 5 százalékos munkanélküliségi ráta pedig technikailag közel van a teljes foglalkoztatottsághoz.

Kiemelte ugyanakkor, hogy emiatt kevés a könnyen elérhető munkaerő, strukturális problémát okoz, hogy

nincs egyensúlyban a munkaerő-kínálathoz tartozó munkaerő-kereslet.

Közölte, hogy vannak ágazatok, amelyekben munkaerőhiány lépett fel, és vannak szektorok, ahol többlet alakult ki, nem beszélve arról, hogy több tízezren vannak, akiknek nincs munkájuk.

Nincs egyensúly a munkaerőpiacon Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A K&H szakértője szerint van egy réteg, amely munkaképes korú, de régóta kiszorult a munkaerőpiacról, illetve vannak a közfoglalkoztatottak, őket oktatással, a tudásuk fejlesztésével lehetne keresettebbé tenni a piacon.