Mutatjuk, hol talál 100 ezer alatt albérletet

kiadó lakás, albérlet, illusztráció
Vágólapra másolva!
100 ezer forint alatt Budapesten nagyon nehéz albérletet találni. Az egyetemi városokban is pörög az albérletpiac. Aki olcsóbb lakást keres, annak ki kell költöznie a külvárosba.
Vágólapra másolva!
  • Országszerte nőttek az albérletárak, de nőtt a kínálat is
  • A négyzetméterárra vetítve a garzonlakásoknál átlagosan 20-40 százalékkal olcsóbbak lehetnek a többszobás (40–120 négyzetméteres) kiadó lakások
  • A fővárosi garzonok átlagos havi bérleti díja 12 százalékkal, a nagyobb lakásoké 7-8 százalékkal emelkedett
  • Budapesten 100 ezer forintról indulnak a bérleti díjak
  • A nagy vidéki egyetemvárosokat is elérte az albérletboom: Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Miskolcon 7–65 százalékkal nőttek a havi bérleti díjak

Budapesten átlagosan havi

100 ezer forintos bérleti díjért kínálták a 40 négyzetméternél kisebb

garzonlakásokat július közepén. Ez éves összevetésben 12 százalékos emelkedést jelent – áll az Ingatlan.com elemzésében, amely közel tízezer hirdetés alapján vizsgálta a felvételi ponthatárok keddi kihirdetésével élénkebbé váló albérletpiac kínálati árait. A nagyobb, 40–80 négyzetméteres kiadó lakásoknál az átlagos bérleti díj mérsékeltebben, 8 százalékkal 140 ezer forintra nőtt, a 80–120 négyzetméter méretű lakások esetében pedig 7 százalékkal, 247 ezer forintra emelkedett a bérleti díj a kínálati piacon.

A 100 ezer forintnál olcsóbbb albérlet nagyon ritka Fotó: Vorigin Dóra

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: „a garzonok nagyobb mértékű drágulása azzal magyarázható, hogy ezek iránt a legnagyobb a kereslet, még úgy is, hogy a kínálat több mint a duplájára nőtt”. Fajlagosan ráadásul a garzonok a legdrágábbak, mivel az átlagos bérleti díjuk négyzetméterárra vetítve 20-30 százalékkal magasabb, mint a többszobás, 40–120 négyzetméteres lakásoké. „Egy garzonlakás leginkább egyedül vagy kettesben élő egyetemistáknak jó, a nagyobb méretű, 80–120 négyzetméteres lakások többnyire 3-4 szobás ingatlanok, amik egy főre vetítve sokkal gazdaságosabbak lehetnek” – tette hozzá.

Drágulás a külvárosban is

Budapesten belül az is látszik, hogy város külső részein, például a IV., a X. vagy a XIX. kerületben is jelentősen emelkedett tavalyhoz képest a garzonlakások ára. Ez Balogh László szerint azzal magyarázható, hogy a kereslet elérte ezeket a kerületeket is.

Folytatódik tehát az a folyamat, amelynek eredményeként

a városközponttól egyre távolabbi területek is felzárkóznak árban.

Balogh László azt is elmondta, hogy az átlagokat nézve a VIII. kerületben a többszobás, 80–120 négyzetméteres lakások átlagos bérleti díja 175 ezer forint, ami négyzetméterenként alig több mint 2 ezer forint, ami az egyik legalacsonyabb összeg négyzetméterre vetítve a főváros belsőbb kerületeiben. A városközponttól távolabb, például a XVII. kerületben azonban akad néhány 80–100 vagy 100–120 négyzetméteres lakás, amelyeket 100 ezer körüli áron lehet kivenni, ám ezekből nagyon szűk a kínálat.

Albérletboom az egyetemvárosokban

A nagyobb, egyetemmel rendelkező városokban (Debrecenben, Szegeden, Győrben, Miskolcon, Pécsett) annyiban hasonlít a helyzet a fővárosira, hogy a garzonoknál – azaz a 40 négyzetméteresnél kisebb lakásoknál – olcsóbbak a többszobás, 40–120 négyzetméteres kiadó lakások négyzetméterárai, mégpedig átlagosan 20–40 százalékkal. A bérleti díjakat nézve pedig azt látható, hogy

a vidéki egyetemvárosokban jelentős emelkedés következett be.

Már nemcsak Budapesten beszélhetünk albérletboomról, hanem a vidéki egyetemvárosokban is, ahová kicsit később érkezett meg az áremelkedés.

  • Debrecenben a 40 négyzetméternél kisebb lakások bérleti díja az Ingatlan.com adatai szerint 63 százalékkal, 65 ezer forintra ugrott tavaly júliushoz képest. Ezzel párhuzamosan a nagyobb 40–80 négyzetméteres lakásoknál a bérleti díj 7 százalékkal 80 ezer forintra, a 80–120 négyzetmétereseké pedig 50 százalékkal 150 ezer forintra nőtt.
  • Szegeden a garzonlakások bérleti díja 38 százalékkal 55 ezer forintra, a 80–120 négyzetmétereseké pedig 65 százalékkal 140 ezer forintra nőtt.
  • A pécsi 40 négyzetméternél kisebb kiadó lakások havi bérleti díja 25 százalékkal 50 ezer forintra nőtt, a nagyobbaké mérettől függően 10–33 százalékkal 85–110 ezer forintra emelkedett.
  • Miskolcon 13–65 százalékkal 45–140 ezer forintra emelkedtek a bérleti díjak tavalyhoz képest.

Győr speciális eset

Győrben más a helyzet, mint a többi városban: mindössze 6 százalékos volt még a garzonlakásoknál is az áremelkedés, így ezeket 66 ezer forintért kínálták. A 40–80 négyzetméteres győri lakások bérleti díja pedig – minimális mértékben, de – csökkent: 2 százalékkal 98 ezer forintra.

Győrbe az Audi vonzza a munkaerőt Fotó: Marton Szilvia - Origo

A 80–120 négyzetméteres kiadó győri lakások piacán 4 százalékkal 145 ezer forintra nőttek a bérleti díjak. Balogh László elmondta, hogy a győri albérletárak esetén erős a bázishatás, vagyis az, hogy itt már tavaly is eleve drágák voltak az albérletek, ezért az áremelkedés lehetősége emiatt idén kisebb volt.