Mire elég a 10+10 milliós csok? Mutatjuk!

Kiadja lakását? - Így intézkedhet egyszerűen
http://www.dreamstime.com/stock-photos-realtor-apartment-giving-keys-to-couple-image18133973
Vágólapra másolva!
Idén januártól érhető el a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok kibővített verziója, a 3 meglévő, vagy 3 vállalt gyermek esetén új lakás vásárlásához, építéséhez a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás és a hozzá kapcsolódó 10 millió forintos kedvezményes hitel. Közel 6 hónap után a Bankmonitor.hu összefoglalta a gyakorlati tapasztalatokat, melyekből mindenki leszűrheti, hogyan juthat hozzá a lakásvásárlás és építés legnagyobb mértékű állami segítségéhez.
Vágólapra másolva!

Az elsődleges feltételek

Legalább 3 gyermekkel kell rendelkeznie a családnak, vagy 3 gyermeket kell vállalnia a házaspárnak, illetve egy, vagy két meglévő gyermeknél kettő vagy egy további gyermek vállalásával lehet megfelelni a minimum 3 gyermek követelményének. Amennyiben a gyermekszám adott, a második meghatározó kikötés, hogy a 10 millió forint vissza nem térítendő csokot és a 10 millió forint kedvezményes hitelt új lakás vásárlására, vagy építésére lehet igényelni, használt lakásvásárlására nem.

Ki és hogyan kaphatja meg a 10+10 millió forintot?

Közel teljes hat hónap telt el a bevezetést követően, így a banki gyakorlat ma már tisztán látható. Az igénylőket két csoportra kell bontanunk: egyrészt a 3 gyermekkel már rendelkezők, másrészt a 3 gyermeket (jövőben) vállalók.

3 gyermekkel már rendelkezők

Esetükben

a vissza nem térítendő 10 millió forintos csok önerőként funkcionálhat,

nem jelent ugyanis pénzügyi kockázatot a vállalt gyermekek esetleges meg nem születése. Ha önerőként rendelkezésre áll a csok, akkor pénzügyi megtakarítás nélkül is elméletben 50 millió forint értékű ingatlant vásárolhat a család tekintettel arra, hogy a szabályozás 10 millió forint önerő esetén maximum 40 millió forint lakáshitel felvételét teszi lehetővé (és ezen 40 millió forintból adhat 10 millió forintnyi hitelt a kedvezményes kamattámogatott konstrukció).

Érdemes alaposan áttekinteni valamennyi részletet Forrás: Arne9001 | Dreamstime.com

Effektív korlátként belép azonban a szabályozás, miszerint 400 ezer forint havi nettó igazolt jövedelem alatt csak a fizetés 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre. Ráadásul

a bankok jellemzően „csak" 30-35 százalékig engedik terhelni a jövedelmet.

Mindez egy 300 ezer forintos nettó havi családi jövedelem mellett 100 ezer forintos törlesztőrészletet eredményez, melyből törleszteni lehet a 10 millió forintos fix 3 százalékos kamattal rendelkező, 25 évre felvehető támogatott hitelt (47.421 Ft/hó) és egy 7 millió forintos 20 évre felvett 7,3 millió forintos hitelt (52.300 Ft/hó törlesztés 5 éves kamatperiódussal). Összességében tehát 27 millió forintért kereshet új lakást a példánkban szereplő feltételekkel a család.

A gyakorlatban

a bankok mindazonáltal szeretik látni a család valódi havi megtakarítási képességét.

Ha tehát egy család jogosult a 10+10 millió forintra (ráadásul ezen felül még piaci hitelt szeretne igénybe venni), banki szempontból sokkal kedvezőbb a helyzet, ha pár millió forint megtakarítást fel tud mutatni. Ez biztosítja ugyanis a bankot arról, hogy valóban képesek havonta megélni a jövedelmükből és képesek lesznek törleszteni fegyelmezetten a hitelt.

A csok teljes feltételrendszere szinte végeláthatatlan, a jogosultság ellenőrzése azonban könnyen elvégezhető az alábbi kalkulátorral:

3 gyermeket vállalók

Ezen családok is megkaphatják a 10+10 millió forintos konstrukciót, de

esetükben fontos lesz, hogy a teljes ingatlanérték minimum 20 százalék, de inkább 25 százalékával rendelkezzenek.

Ha ugyanis a vállalt 3 gyermekkel szemben csak 2 gyermek születik meg, akkor 2,6 millió forint vissza nem térítendő csokra jogosultak csak a 10 millió forinttal szemben és a különbözet (7,4 millió forint) visszafizetendővé válik a jegybanki alapkamat ötszörösének felszámítása mellett.

Ugyanazon 300 ezer forintos havi nettó családi jövedelem, de jelenleg csupán 3 „vállalt" gyermek mellett a képlet a fentiekben szereplő 27 millió forintos lakás megvásárlásához a következőképpen néz ki:

  • biztosítandó 20-25 százalék önerő, effektív saját pénzügyi megtakarítás, ami a felső határértéken számítva, felfelé kerekítve 7 millió forint
  • a fennmaradó összeg fedezhető 10+10 millió forintos konstrukcióval, ebben az esetben a bank azonban vizsgálja, hogy a hitelfelvevő képes lenne-e a vállalt gyermekek meg nem születése esetén a hitellé váló, vissza nem térítendő támogatást (illetve a kedvezményes hitelkamat helyett a piaci hitelkamatot) fizetni

Mindez számszerűen annyit jelent, hogy a családnak ki kell tudnia fizetnie 100-150 ezer forint havi törlesztőrészletet is (annak tükrében változik az összeg, hogy hány gyermek született meg és a kedvezményes hitel felvételétől milyen hosszú idő után jár le a 3 gyermek vállalására vonatkozó határidő). A 100-150 ezer forint havi törlesztő annak fényében értékelendő, hogy amíg ki nem derült hogy a 3 gyermek nem születik meg, mindössze 47.421 forintot fizetett a család, amely lényegesen kevesebb...

Gyermekek születése és a jövedelem

Nem utolsó sorban érdemes megemlíteni, hogy hitelminősítésnél a bankok számolnak azzal a természetszerű ténnyel is – jövőben megszületendő gyermekekre vonatkozó vállalás esetén -, hogy szülés után az édesanya fizetése mérséklődik, így a családnak alacsonyabb jövedelemből kell kigazdálkodni a törlesztő részletet.

A jó hír

Az adminisztratív folyamatok, az egyedi helyzetek kezelése az elmúlt hónapokban letisztult.