Hatalmas változás jön péntektől

aláírásgyűjtés, menekültkvóta
Tatabánya, 2015. november 7. Egy támogató aláírja a kötelező betelepítési kvóta elleni, Védjük meg az országot! című, a Fidesz kezdeményezte petíciót Tatabányán, a Kond vezér utcai piacnál 2015. november 7-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Az elektronikus aláírás is érvényes, bizonyító erejű, és az unió egész területén elfogadott lesz a július elsején hatályba lépő új szabályozás szerint.
Vágólapra másolva!

A Deloitte Legal jogi tanácsadó cég azt írta, az elektronikus aláírás szabályait júliustól egy uniós rendelet határozza meg, amely az egész EU területére kiterjedően szabályozza az elektronikus tranzakciókat.

A gyakorlatban az új rendelkezésnek megfelelő aláírás során az ügyfelek számára egy elektronikus eszközre, úgynevezett

aláíró padra telepített szoftver jeleníti meg

a szolgáltató rendszerében keletkezett dokumentumokat, amelyeket ezen az eszközön az ügyfelek áttekinthetnek, majd ugyanezen az eszközön elektronikusan rögzített aláírással szignálhatnak.

Júliustól az elektronikus aláírás is elfogadott Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az ilyen aláírás során az aláíró saját kezű aláírásának biometrikus információival (sebesség, nyomóerő) együtt tárolják az elektronikus dokumentumot, így lehetőség nyílik arra, hogy egy adott embernek előzetesen kiadott tanúsítvány és kulcs, úgynevezett aláíró kártya nélkül is lehessen olyan elektronikus dokumentumot létrehozni, amelyet harmadik személyek, bíróságok és hatóságok bizonyító erejű okiratként kötelesek elfogadni.

A gyakorlatban

már számos esetben lehet találkozni az elektronikus aláírásnak ezzel a formájával,

például csomagküldő szolgáltatóknál vagy telekommunikációs cégeknél.