A németek az újraegyesítés óta nem láttak ekkora munkanélküliséget

Angela Merkel
A Time és a Financial Times által is az év emberének kikiáltott Angela Merkel keresztülvitte akaratát a kongresszuson, amelynek résztvevői tíz percig állva, tapssal ünnepelték a kancellár-pártelnök beszédét.
Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben, rekordalacsony szintre csökkent májusban a munkanélküliségi ráta Németországban - derül ki a szövetségi munkaügyi hivatal jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A BA (Bundesagentur für Arbeit, szövetségi munkaügyi hivatal) adatai szerint májusban, szezonális kiigazítással 6,1 százalékra csökkent az előző havi 6,2 százalékról a munkanélküliségi ráta Németországban. Egy évvel korábban, 2015 májusában 6,4 százalékon állt a munkanélküliség.

Az újraegyesítés óta nem volt ilyen

A 6,1 százalék az 1990-es német újraegyesítés óta a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta.
Elemzők az előző havival megegyezően 6,2 százalékot vártak májusra.

Jobban csökkent, mint várták

Májusban 2,695 millióan voltak munka nélkül, míg az előző hónapban 2,706 millióan, egy évvel korábban pedig 2,793 millióan voltak állástalanok. A munkanélküliek száma májusban 11 ezerrel, áprilisban pedig 16 ezerrel csökkent az előző havihoz képest. Elemzők 5 ezres csökkenést vártak májusra.