A vége felé közeledik a hitelelszámolások felülvizsgálata

forint, pénz, hitel THM
Vágólapra másolva!
A vége felé közeledik a banki hitelek elszámolásának felülvizsgálata, a legtöbbször a devizaalapú autóhitelek és jelzálogkölcsönök elszámolása okozta a vitát - írta pénteki számában a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A bankokhoz tavaly több mint százötvenezer ügyfélpanasz futott be a hitelek elszámolásával kapcsolatban, a második lépcsőfokot jelentő Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig - idén május közepéig - valamivel több mint 16 ezer ügy érkezett.

Képünk illusztráció Fotó: Szabó Balázs [origo]

Kardos-Nagy Tünde, a békéltető testület szóvivője a Magyar Időknek elmondta, hogy a 16 ezer ügy döntő többsége tavalyi keltezésű, idén mindössze nyolcszáz eset került a fórum elé. Az ügyek legnagyobb része a devizaalapú kölcsönszerződések elszámolásával kapcsolatos. Hatezer eljárás a külföldi pénznemben nyilvántartott jelzáloghitelek elszámolása miatt indult, 6500 esethez pedig a devizaalapú autókölcsönök problémái adtak alapot. A forinthitelek elszámolása miatt kétszáz ügy került a testület elé. A szóvivő közölte, az elszámolások miatt indult eljárások többségét már lezárta a testület.