Poszt-apokaliptikus sci-fit ajánl Bill Gates a nyárra

Gates5booksforsummer2016.
címlapi
Vágólapra másolva!
Idén is közzétette Bill Gates nyári könyvajánlóját. Idei olvasmánylistájában két, az emberi gondolkodást elemző könyv is bekerült, a tavalyi ajánlóhoz hasonlóan szerepel a listán az ázsiai vállalati kultúráról szóló írás, valamint egy poszt-apokaliptikus sci-fi.
Vágólapra másolva!

A Microsoft alapítója, aki idén is az első helyen végzett a Forbes toplistáján, 2012 óta közzéteszi azoknak a könyveknek a listáját, amit szerinte mindenkinek érdemes a nyáron elolvasni. Bill Gates ajánlója kiváló reklám gyakran az ajánlott könyveknek, ami rendszeresen meglátszik a könyvek eladási statisztikáiban. 2014-ben például John Brooks Business Adventures (Üzleti kalandok) című, még a ’60-as években írt könyve hirtelen a harmadik helyre lépett előre az Amazon eladási listáin, miután Bill Gates ajánlotta.

Az idei ajánlóban szintén szerepel egy vállalatigazgatásról szóló könyv: Hiroshi Mikitani és Ryoichi Mikitani The Power to Compete című kötete. A könyvben a Rakuten japán e-kereskedelmi vállalatot alapító Hiroshi Mikitani beszélget fiával és fia

a ’90-es évek óta tartó japán gazdasági válság ellen keresik az ellenszert,

de szó esik az azt megelőző gazdasági fellendülésről és a japán vállalati kultúráról. A távol-keleti cégek sikerei úgy tűnik, különösen érdeklik Bill Gatest, hiszen a tavalyi toplistán is szerepelt egy hasonló témájú könyv.

Ryoichi Mikitani, Hiroshi Mikitani - The Power to Compete

Magyarul is kapható

Az idei ajánlóban egyébként ez az egyetlen, kimondottan üzleti témájú kötet. Újdonság az is, hogy idén egy tudományos-fantasztikus regény, Neal Stephenson A hét Éva is című könyve is felkerült a listára. A könyv cselekménye szerint

a Föld lakhatatlanná válik, miután a Hold darabjaira hullik,

és az emberiség túlélői egy űrállomásra menekülve folytatják az életüket. Bár A hét Éva műfajilag regény, nem feltétlenül kell könnyű nyári olvasmányra gondolni: könyvajánlók szerint a szerző a legújabb tudományos eredményeket használta fel a megírásakor, ezen kívül társadalomtudományos, pszichológiai és filozófiai kérdések is felmerülnek a közel 850 oldalas regényben.

Neal Stephenson - Seveneves

Már Bill Gates ajánlója előtt is bestsellerré vált Yuval Noah Harari Sapiens című, magyarul is megjelent könyve. A könyv

az emberi gondolkodás történetét igyekszik felvázolni az őskortól a napjainkig,

arra keresi a választ, hogyan tette az emberiséget a tűz, a mezőgazdaság, a mitológia és a pénz feltalálása „jelentéktelen majmokból a világ uraivá”, valamint arra, vajon boldogabbá tett-e minket mindez.

Matematika és biológia

Ennél is bonyolultabb kérdést, az élet eredetét vizsgálja Nick Lane Vital Question című könyve. Lane a legegyszerűbb organizmusok, például vírusok, baktériumok genetikáját vizsgálja, ezek alapján hipotézist állít fel arról,

hogyan alakulhattak ki a Földön élettelen anyag és energia segítségével élő szervezetek,

és hogyan fejlődhettek ezek később bonyolultabb létformákká.

Nick Lane - The Vital Question

Az ötödik könyv, amit Bill Gates javasol a nyárra, Jordan Ellenberg matematikus How Not to Be Wrong: The Power of Mathematical Thinking (Hogyan ne tévedjünk: A matematikai gondolkodás ereje) című kötete, ami

az emberi gondolkodást, logikát igyekszik matematikai modellekre lebontani.

Gates szerint a könyvből kiderül, érdemes a matematikát rendszeresen gyakorolni valamilyen formában, különben gyengülnek a logikai készségek.