A kínaiak is megtolják az Uber szekerét

Taxis tüntetés Budapesten Uber ellen 2016. április 26.
Vágólapra másolva!
A kínai Alibaba fizetési rendszerével, az Alipay szolgáltatással is ki lehet egyenlíteni az Uber fuvardíjait világszerte.
Vágólapra másolva!

Az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás és a kínai Alibaba internetes kereskedelmi portál között létrejött megállapodás értelmében mostantól az Alibaba fizetési rendszerén, az Alipayen keresztül is ki lehet fizetni az Uber fuvardíjait szerte a világon.

Taxistüntetés Budapesten az Uber ellen 2016. április 26-án Forrás: Origo

A fuvardíjak kifizetésének a lehetősége az Alipayjel Kínában már 2014 óta működik. Mostantól azonban a szolgáltatást a világ 69 országában, több mint négyszáz városban is igénybe lehet venni, ahol az Uber jelen van.

Indiában a fizetéseket az Alipay indiai partnerével, a Paytm szolgáltatással lehet lebonyolítani.

Az Uber konkurensei, a kínai Didi Kuaidi és az amerikai Lyft tavaly szeptemberben összekapcsolták fuvarmegosztó rendszereiket, hogy lehetővé tegyék ügyfeleik számára egymás szolgáltatásainak igénybe vételét. A megállapodásba aztán decemberben bevonták az indiai Ola és a délkelet-ázsiai GrabTaxi fuvarmegosztókat is.