A meteorológusokat okolják a gazdák

fagykár, bor, Túri László gazda mutatja az elfagyott szőlőt egy kiskertben Nagykanizsán, a kiskanizsai városrészben
Vágólapra másolva!
A gazdák jelzései szerint akár az idei gyümölcstermés fele is odaveszhetett a közelmúltban tapasztalt fagyok miatt, ami negyedével is drágíthatja a termékeket. 
Vágólapra másolva!

Csizmadia Györgyre, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke azt mondta, az előző hét után szerdán hajnalban is mínusz 6-7 fokot mértek az ország több pontján,

miközben a meteorológia nem jelezte a fagyveszélyt.

A gazdák az ilyen hideg időben fagyvédelmi gyertyákkal vagy gázégetéssel és ventilátorral melegíthetik a gyümölcsfákat, utóbbi eljárás költsége azonban nagyon magas, hektáronként 400-500 ezer forintra is rúghat – írja a Magyar Hírlap.

Elszállnak az árak

A gyümölcsök ára 20-25 százalékkal is emelkedhet a fagykárok miatt – mondta Csizmadia György, az eper ára 1000-1200 forint, a cseresznyéé 1000 forint, míg a meggyé 300-350 forint lehet.

Túri László gazda mutatja az elfagyott szőlőt egy kiskertben Nagykanizsán, a kiskanizsai városrészben Forrás: MTI/Varga György

Csizmadia György kitért arra is, hogy az egy főre jutó magyarországi gyümölcsfogyasztás csaknem a felére esett vissza az elmúlt húsz évben.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár azt közölte, hogy a gazdák jogos kárigényeinek fedezésére 24 milliárd forint áll rendelkezésre.