A büdzsé úgy biztos, ahogy nullás: kreativitással

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) átnyújtja a 2017. évi költségvetési törvényjavaslatot Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökének az Országház Delegációs termében 2016. április 26-án.
Vágólapra másolva!
A kormány beterjesztette a 2017-es költségvetést. Sok terület több pénzt kap majd, mint 2016-ban, a pluszkiadásokat az adóbevételek növekedése és a magasabb hiány fogja fedezni. Varga Mihály elismerte, hogy már a választásokat szem előtt tartva írták a büdzsét. Az Európai Bizottság lezárt egy kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert a kormány változtatott a pálinkafőzés jövedéki szabályain, de indított egy másikat a chipsadó miatt. Változott a postatörvény, a takarékok is elláthatják a posták feladatait. Létrejött a Magyar Turisztikai Ügynökség. A TV2 és az RTL Klub már kérhetnek pénzt a műsorukért, de a kormány megakadályozná, hogy az emberekkel fizetessék meg. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium beterjesztette a parlament elé a 2017-es költségvetést. A büdzsé tervezetét Varga Mihály miniszter adta át Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés alelnökének. A jövő évi költségvetés

3,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

Kiadásnövelés

Varga Mihály a büdzsé beterjesztése alkalmából elmondta, mely területekre mennyivel több pénz jut majd, mint 2016-ban:

  • oktatásra 327 milliárd,
  • egészségügyre 167 milliárd (ebből 80-85 milliárd megy majd béremelésre),
  • tb- és jóléti kiadásokra 155 milliárd,
  • kultúrára 66 milliárd,
  • a rendvédelemre 114,
  • az önkormányzatokra 5 milliárd,
  • az igazságügyre 26 milliárd,
  • a külügyre 10 milliárd,
  • a honvédelem 51 milliárd többletforrásra számíthat.

A tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése körülbelül 100 milliárd forint kiesést jelent a költségvetésnek.

Sporttámogatás

A kormány jövőre sem fog spórolni a sporton, hiszen újabb tízmilliárdokból épülnek majd stadionok, de milliárdok mennek el a Forma-1-re, a vizes világbajnokságra, sportcsarnokokra és az élsport támogatására. Tömegsportra viszont nem jut ennyi.

A sport ellenben ugyannyiszor van leírva a büdzsében, mint az egészségügy kifejezés.

Nyugdíjemelés

A nyugdíjak viszont csak az infláció mértékével emelkednek majd 2017-ben, a kormány a büdzsé tervezetében úgy számol, ez 0,9 százalék lesz.

Az érdekvédelmi szervezetek felháborodtak a 0,9 százalékos emelésen,

az ellenzék cinikusnak minősítette, miközben a kabinet és a kormánypártok a törvény szövegével védekeztek, illetve az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését emlegették.

2017-ben alig lesz nyugdíjemelés Forrás: AFP/Philippe Huguen

Választási költségvetés

A növekvő kiadásokat részben finanszírozni fogja az adóbevételek növekedése. Áfából 200 milliárd forinttal több, 3531 milliárd forint az előirányzat, szja-ból pedig az ideinél mintegy 130 milliárddal nagyobb összeg, 1787,4 milliárd forint. Társasági adóból 330 milliárddal többet vár a kormány, mint 2016-ra.

Emellett a kormány lazít a takarékos büdzsén, a 2016-os 2 százalék után 2017-re 2,4 százalékos hiánnyal számoltak. Varga Mihály még a büdzsé beterjesztése előtt elismerte, hogy a 2017-es költségvetés készítésekor a kormány figyelembe vette, hogy választási időszak következik, mert nem akar úgy járni, mint 2002-ben, amikor

az emberek nem érezték, hogy a gazdaság jobban teljesít, ezért a Fidesz elvesztette a választásokat.

Adóhitelezés

Az adóbevételek közt a legkülönösebb tétel a társasági adó. A 2016 és 2017 közötti hatalmas különbséget se a gazdaság növekedése, se a fehéredése nem magyarázza, az adóemelés szinte kizárt. Nagyon valószínű, hogy

2015-ről adóhitellel eltolt bevételről van szó, amit az uniós módszertan szerint vissza kell majd könyvelni 2015-re.

Ha így van, a 2016-os és a 2017-es büdzsében is lesz egy-egy 270 milliárdos lyuk. Lehetséges, hogy egy amerikai multi így optimalizálja az adóját Magyarországon, ha ez igaz, uniós eljárás indulhat.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón az Origo kérdésére csak annyit válaszolt, a kormány azért vár sokkal több bevételt, mert

vannak nagy multik, amelyek Magyarországon tevékenykednek.

Varga Mihály Origónak adott interjújában azt mondta, a két év közti különbséget egyrészt a gazdaság növekedése, másrészt az adóhitel magyarázza. Az adóhitel következményeit nem részletezte.

Az adóhitel miatt a 2016-os és a 2017-es büdzsén is lehet egy-egy 270 milliárdos lyuk Fotó: M. Schmidt János - Origo

Költségvetés-reszelgetés

A nemzetgazdasági miniszter az interjúban azt is elmondta, miért nem kockázatos már tavasszal beterjeszteni a következő évi költségvetést. Varga Mihály egyrészt utalt rá, hogy az adóbevételeket ismét óvatosan tervezték, így a hiány akár kisebb is lehet a vártnál. Másrészt a tartalék nagy, 205 milliárd, vagyis lesz mozgástér. Ha pedig közbejön valami váratlan, akkor

a büdzsét majd menet közben módosítják.

Varga Mihály szerint a hitelminősítők veszélyt látnak abban, hogy Magyarországnak egy stabil parlamenti többséggel bíró, gyorsan reagáló kormánya van, amit ők bizonytalanságnak értékelnek, és vélhetően ezért maradt el a piac által is várt felminősítés.

Kreatív könyvelés

A büdzséből végre az is kiderült, mit ért a kormány nullszaldós költségvetésen. A teljes hiányt ugyanis szűk 1200 milliárd forintra várják, de a költségvetést három részre osztották,

a működési költségeket pedig kihozták nullára,

lényegében úgy, hogy pont annyi bevételt írtak be, amennyi kiadást várnak.

A korai költségvetés biztos alap, ami még változhat, és úgy nullszaldós, hogy 1200 milliárd a hiánya Forrás: Marton Szilvia

Chipsadóztatás

Az Európai Bizottság lezárta a kötelezettségszegési eljárást, amit a házi pálinkafőzés miatt indított Magyarország ellen.

A magyar kormány változtatott a jövedéki szabályokon,

így azok már összhangban vannak az uniós joggal. A bizottság ugyanakkor kötelezettségszegési eljárást indított a chipsadó miatt, mert az a helyi termékeknek kedvez.

Kösz, beszerzés

Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésekre derült fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban, a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján

a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozóirodának is.

A Közbeszerzési Döntőbizottság 50 ezer forintos bírságot szabott ki, mert a NAV-nak közbeszerzést kellett volna kiírnia egy 12 millió forintos takarítási szerződés meghosszabbítására, de az adóhatóság ezt nem tette meg.

Postatakarékosítás

A postatörvény módosításával az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy pénzügyi intézmények is nyújthassanak postai szolgáltatást a tízezernél kevesebb lakosú településeken. Németh Lászlóné pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár azt mondta, hogy a módosítás után azokon a kistelepüléseken végezhetnek majd postai szolgáltatást az erre szerződött pénzintézetek, leginkább takarékszövetkezetek, ahol rendkívül alacsony a postafiók kihasználtsága.

Sok helyen a takarék lesz a posta Forrás: MTI/Varga György

Turizmuskoordinálás

Április 25-ével létrejött a Magyar Turisztikai Ügynökség, amit Bienerth Gusztáv felügyel kormánybiztosi rangban. Az ügynökség vezetője Guller Zoltán. Az ügynökség feladata a piaci szereplők koordinálása lesz, mondta Guller Zoltán.

Neazemberekfizessékmegezés

Pénzt kérhet a médiaszolgáltatóktól a TV2 és az RTL Klub a műsoraik sugárzásáért, miután megjelent a programdíj tiltásáról szóló rendelet feloldása. Ez a díj a korábbi nyilatkozatok szerint a TV2-nél 270-300 forint is lehet előfizetésenként, ami a szolgáltatóknál a csomagárak 800 forintos emelkedését is eredményezhetné. Az Origo kormányzati forrásból úgy értesült, hogy

ezt akár hatósági eszközökkel is meg fogják akadályozni.

Kamatcsökkentés

A jegybank monetáris tanácsa folytatta a márciusban elkezdett kamatcsökkentési ciklust, és újabb 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Az alapkamat így 1,05 százalék lett.

Túlzóak a kamatcsökkentési ciklus aljával kapcsolatos piaci várakozások,

a jegybank ezt enyhíteni akarja - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke két nappal később egy háttérbeszélgetésen. Aznap reggel még a 312 forintért adták az eurót, Nagy Márton nyilatkozata után már a 310-es szinten volt az árfolyam.

A Monetáris Tanács újra csökkentette az alapkamatot Forrás: MTI/Kovács Attila

Fagykárosodás

Az eddigi jelentések alapján a gyümölcstermés fele is odaveszhet a rossz időjárás (hajnali fagyok) miatt. A gazdáknak a fagykár észlelésétől számított 15 napon belül bejelentést kell tenniük, ha kárenyhítést akarnak kapni.

Beruházás

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelentett be Kecskeméten, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új generációs kompakt autók gyártásával bővíti tevékenységét.

Foglalkoztatás

Az első negyedévben tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, és 145 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. A munkanélküliség 6,1 százalékos volt, tovább csökkent az előző negyedévi 6,2 és az egy évvel korábbi 7,8 százalékhoz képest – közölte a KSH.