Iránból importálna olajat a Mol

benzin benzinár fogyasztás
Nyíregyháza, 2012. január 10. Autósok tankolnak Nyíregyháza-Sóstóhegyen az egyik töltőállomásnál a Kemecsei úton. Bruttó 10-10 forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát 2012. január 11-én a Mol, ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A Mol 30-50 dollár közötti hordónkénti olajárral számol az idei évre és jövőre, ami eredményjavító a feldolgozói üzletágában, de kedvezőtlenül befolyásolja a kutatás-termelését, nyilatkozta Horváth Ferenc, a Mol-csoport ügyvezető igazgatója a Reuters hírügynökségnek.
Vágólapra másolva!

Az igazgató arról is beszélt, hogy a Mol nemrég tárgyalásokat folytatott Iránnal és készen áll kőolajat importálni onnan a tengeren és az Adria-vezetéken, ha adottak a lehetőségek.

Jól jött az alacsony olajár

A Mol olajszükségletének legnagyobb részét Oroszországból fedezi, de mintegy 20 százalékát más forrásból vásárolja meg a kibővített Adria-olajvezetéken. Horváth Ferenc közölte, hogy

a Mol tavaly évtizedek óta a legjobb évet zárta

a downstream üzletágban, mert hasznot húzott az alacsony olajárakból és az emelkedő finomítói árrésből, miközben nőtt a hatékonyság is.

Jó évet zárt a Mol Forrás: MTI/Balázs Attila

Az alacsony üzemanyagárak és a közép-kelet-európai térségben növekvő GDP jelentősen hozzájárult a fogyasztás növekedéséhez a régióban, mondta az igazgató, aki szerint idén a 3-4 százalékos lehet a növekedés.