Bérlakásokat kapnak a Mercedes-gyár dolgozói

A Mercedes-Benz gyár saját óvodája és bölcsődéje
Vágólapra másolva!
Negyven, kedvezményes árú bérlakásra pályázhatnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói. Külön elbírálási szempont lesz a jelenlegi lakóhely és a munkahely távolsága, valamint a családi állapot.
Vágólapra másolva!

„A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. elkötelezett munkatársai élet- és munkakörülményei folyamatos fejlesztése iránt, és Kecskemétet még vonzóbbá kívánja tenni az álláskeresők számára”- idézi Ács Lászlót, a Mercedes-Benz Gyár HR-igazgatóját az autógyártó cég pénteki közleménye.

51 négyzetméterig

Ács László elmondta, a gyár arra törekedett, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel nyújtson lakásokat dolgozói számára. Ezért számos ingatlan közül választották ki Kecskemét Homokbánya városrészén,

a Téglás utcában lévő negyven lakást,

amelyek mind a termelésben, mind az adminisztratív területen dolgozó munkatársakat várják.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára által nyújtott támogatás révén 34 kisebb, 43 négyzetméteres lakás és 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos, központi fűtéses, beépített konyhával ellátott lakás bérlésére nyílik lehetőség. A ház előtt lévő gépkocsibeállók szintén bérelhetőek.

Óvoda is nyílt

A dolgozók által a lakásokra benyújtott pályázatok elbírálásakor a társaság az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján figyelembe veszi a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél eltöltött időt, a

vállalatnál dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát,

valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát.

A Daimler-csoport a közlemény szerint törekszik arra is, hogy a munkahelyeik családbarátak legyenek. Erre szolgál például a 2015-ben, a gyár területén megnyitott Csillag Bölcsőde és Óvoda, ami az alkalmazottak közel 70 gyermekét fogadta be.