Sztártelepülések húzzák a nyaralópiacot

welovebalaton.hu
Vágólapra másolva!
A nyaralók piacát is elérte az ingatlanpiaci élénkülés, a múlt évhez képest emelkedtek az árak és nőtt a forgalom. Ugyanakkor a vevők jó alkupozícióban vannak, lejjebb szoríthatják a végleges vételárat - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. 
Vágólapra másolva!

Az idén január és április közepe között a nyaralók átlagos négyzetméterára országos 188 ezer forint volt, ami 6,2 százalékos drágulásnak felel meg éves összevetésben. A piac élénkülésére utal az is, hogy már az idén több nyaralót adhattak el a tulajdonosok, mint a múlt év egészében - áll az ingatlan.com több mint 12 ezer hirdetés adatait feldolgozó elemzésében.

Zsebre megy

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, a

három népszerű megye

van, a Balaton déli partja miatt Somogy megye, az északi part miatt Veszprém megye, valamint a Duna-parti és a Dunakanyar közelében lévő ingatlanok miatt Pest megye emelkedik ki a mezőnyből.
Veszprém megyében az idén a nyaralók átlagos négyzetméterára 239 ezer forint volt, ami 5 százalékos drágulást jelent.

A Balatonnál is emelkedtek az ingatlan árak Forrás: Kőrösi Tamás/welovebalaton.hu

Somogy megyében 9 százalékkal 237 ezerre nőttek az árak, Pest megyében pedig szintén 9 százalékos áremelkedés eredményeként 188 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár a nyaralóknál.

A nyaralóknál jó alkupozícióban vannak a vevők.

A Balaton partján lévő - Veszprém és Somogy megyei - nyaralók esetében a végleges kínálati ár az eredetileg meghirdetett árnál 3, illetve 6 százalékkal alacsonyabb. Ez egy 15 millió forintos nyaraló esetében 450-900 ezer forintos tételt jelenthet.

Sztártelepülések

Balatonfüreden például a tavalyi 354 ezer forintról 392 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak. Siófokon a tavalyi 260 ezer forint körüli szintről 290-350 ezer forintos sávba került az eladó nyaralók és lakások többsége, de akad ennél magasabb négyzetméterár is a városban. Balatonalmádi ugyanakkor viszonylag stabil eredményt ért el: az átlagos négyzetméterárak idén is 275 ezer forint körül mozogtak.

A Velencei-tó partján Gárdonyban lényegében 210-220 ezer forint körül stagnáltak a négyzetméterárak, Velencén azonban a kínálati adatok alapján

10-20 százalékkal 250-270 ezer forintra nőttek

a négyzetméterárak.