Kiderül, hol áll a magyar munkanélküliség Európában

Csepel, közmunkások útban a munkaterületre.
Vágólapra másolva!
Az amerikai és az európai tőzsdék eséssel zárták a hétfőt, az ázsiai indexek gyengén kezdték a keddet. Az olajár újra esett, nagy a bizonytalanság, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország fognak-e tárgyalni a kitermelés visszafogásáról. Kiderül, mekkora volt a munkanélküliség Európában decemberben. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.
Vágólapra másolva!

Az ázsiai tőzsdék gyengén kezdték a napot február 2-án, kedden. Egyrészt a hétfői kiábrándító adatok a kínai gazdaságból továbbra is éreztették a hatásukat. Másrészt az olaj ára újra csökkenni kezdett hétfőn, mivel még mindig bizonytalan, hogy lesz-e tárgyalás az OPEC-országok és a többi nagy olajexportőr (elsősorban Oroszország és Venezuela) között a kitermelés csökkentéséről.

Hétfőn a nyersolaj hordónkénti ára a pénteki 34 dolláros szintről 31 dollár alá zuhant.

Ha tovább lebegtetik a tárgyalásokat, vagy kiderül, hogy nem lesznek, az ár könnyen újra 30 dollár alá mehet.

Ha a tárgyalásokat megtartják, esetleg sikeresek lesznek, a 40 dolláros szint sem elképzelhetetlen.

Gyengén kezdtek

Az ázsiai részvényindexek kedden, magyar idő szerint fél hét körül jellemzően csökkenésben voltak. Az ázsiai Dow nyitás után 2530 pontig erősödött, aztán 2500 pont közelébe esett. A Nikkei erősödéssel nyitott, aztán esett, aztán újra erősödött 17 780 pontig. A Hang Seng szintén erősödéssel kezdte a napot, majd 19 424 pontra esett.

A Shanghai kompozit index erősödéssel kezdett, majd 2750 pont körül stagnált. A kedvező nyitást segítette, hogy a kínai központi bank újabb 100 milliárd jüant (15 milliárd dollárnak megfelelő forrást) A Sensex nyitás után gyengült, aztán fél hétkor némi ingadozás után 24 852 ponton állt.

Draghi nem volt optimista

A befektetők hangulatán az sem javított, hogy az ausztrál jegybank nem változtatott a rekordalacsony, 2 százalékos alapkamaton, igaz, emelést nem is várt senki. Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke nem mondott semmi jót hétfőn.

Draghi szerint az eurózóna gazdaságai továbbra is rengeteg kihívással néznek szembe.

Az elnök megint elmondta, hogy az EKB március elején felül fogja vizsgálni a monetáris politikáját.

Munkanélküliség

Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden nyilvánosságra hozza, mekkora volt a munkanélküliség az Európai Unióban 2015 decemberében.

A novemberi adat 10,7 százalék volt, az elemzők ugyanekkora számot várnak decemberre.

A német statisztikai hivatal a januári német munkanélküliségi adatot fogja közölni. Decemberben 6,3 százalék volt Németországban a munkanélküliség, a regisztrált munkanélküliek száma 13 ezerrel csökkent.

Kiderül, mekkora volt a munkanélküliség decemberben az unióban és a tagországokban Forrás: Dudas Szabolcs

Építőipar

Az Egyesült Királyságban nyilvánosságra hozzák az építőipar januári beszerzésimenedzser-indexét (BMI-jét), annak mérőszámát, hogy az építőipari cégek pozitívan vagy negatívan látják-e a gazdasági helyzetüket. Az adat decemberben 55,3 pont volt, az elemzők most 56 pontra számítanak (a BMI 50 pont felett pozitív megítélést jelent).

Gépjárműeladások

Az Egyesült Államokban nyilvánosságra hozzák, hány gépjárművet adtak el januárban. Decemberben 18,19 milliót, az elemzők szerint a januári szám 18,1 millió lesz. Az amerikai gazdaság állapotáról beszédet fog mondani Esther L. George, a kansasi Fed elnöke.

Külkereskedelmi mérleg

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölni fogja második becslését a novemberi külkereskedelmi egyenlegről. Az első becslés szerint a 2015. novemberi export euróban számított értéke 6,5, az importé 7,7 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 36 millió euróval csökkent.

Az év első tizenegy hónapjában a kivitel euróértéke 7,3, a behozatalé 6,0 százalékkal emelkedett.

A második becslés várhatóan nem fog jelentősen eltérni az elsőtől.

Gyengén zártak

A főbb amerikai részvényindexek nagyon hasonlóan mozogtak hétfőn. A napot eséssel kezdték, aztán délelőtt és délután enyhén emelkedtek, végül újabb eséssel zártak. A Dow Jones 16 449 ponton zárt, 0,11 százalékos mínuszban. A Nasdaq 4 620 ponton zárt, 0,13 százalékos pluszban. Az S&P 500 1 939 ponton zárt, 0,06 százalékos mínuszban.

A vezető európai részvényindexek szintén együtt mozogtak: reggel, délelőtt és kora délután csökkentek, majd zárás előtt visszakorrigáltak. A zárások végül így alakultak:

  • FTSE 100: 6 060 pont, -0,39 százalék,
  • DAX: 9 758 pont, -0,41 százalék,
  • CAC 40: 4 392 pont, -0,57 százalék,
  • FTSE MIB: 18 486 pont, -0,92 százalék,
  • IBEX 35: 8 789 pont, -0,3 százalék.

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX jobban teljesített, mint a nagy európai indexek. A délelőtti ingadozás és a stabilabb kora délután után zárás előtt emelkedett, végül 24 127 ponton zárt 0,54 százalékos pluszban.

A piaci mozgásokat az innen elérhető adatok segítségével tudja követni.