Volt értelme a nyugdíjparának

Debrecen, Eon, megtakarítás training
Vágólapra másolva!
Rekordbevételt ért el 2015-ben az Aegon Önkéntes Pénztára, az éves tagdíjbevétel meghaladta a 12,4 milliárd forintot, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A legjobban teljesítő alap továbbra is a Klímaváltozási, amely tavaly 5 százalék hozamot produkált.
Vágólapra másolva!

2015-ben rekordot döntött az Aegon Önkéntes Pénztár, fennállása óta eddig még nem volt akkora a tagdíjbevétele, mint a tavalyi évben. Az éves tagdíjbevétel 2015-ben meghaladta a 12,4 milliárd forintot, ami 1,5 milliárd forinttal több az előző évhez képest. Az Aegon Önkéntes Pénztárnak közel 180 ezer fős tagsága van, és 146 milliárdos vagyona.

Vezet a Klímaváltozási portfólió Forrás: Origo

A növekedés egyik oka, hogy a tagok egyre tudatosabban gondolnak a nyugdíjas éveikre, így évről évre nagyobb összeget takarítanak meg – közölte az Aegon. Az egyéni befizetések az elmúlt években 16-19 százalékkal nőttek, továbbá 2015-ben pozitív fordulat az is, hogy hosszú idő óta először a

vállalatok 9 százalékkal több nyugdíjpénztári hozzájárulást fizettek a munkavállalóik részére.

A másik ok, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések után is igénybe vehető a 20 százalékos adó-visszatérítés.

A vállalatok 9 százalékkal több nyugdíjpénztári hozzájárulást fizettek a munkavállalóik részére Fotó: Origo

A tagdíjbefizetések ugrásszerűen növekednek az év végén:

tavaly az utolsó negyedévben, az adóhajrában érkezett be az egyéni tagdíjbefizetések 38 százaléka, közel 2,5 milliárd forint.

Kártyával is fizethet

Az Aegon minél könnyebbé akarja tenni a befizetéseket, ezért 2015-ben elindította a bankkártyás fizetés lehetőségét, amit szép számmal vettek igénybe a tagok az online rendszeren keresztül.

Az Aegon Önkéntes Pénztár legjobban teljesítő alapja ismét a Klímaváltozási lett, amely az elmúlt években piacvezető volt. Az Aegon a pénztártagok nagy részének megtakarításán több mint 4 százalékos hozamot ért el.

Az emberek elkezdtek félretenni a nyugdíjra Forrás: Origo

Az Aegon azt írja, az Aegon Önkéntes Pénztári tagok vagyona minden esetben jelentősen, az infláció felett nőtt. A Szakértői Abszolút hozam és a Klímaváltozási Alapok ugyan még csak 7 teljes évet zártak, de ezen időszak alatt 8,49 százalék és 10,77 százalék közötti hozamot értek el, ami jelentős infláció feletti hozamot jelent.