Top háromba került a magyar építőipari adat

Market Építő Zrt.
Budapest, 2012. november 7. Munkások állványokon dolgoznak az épülő Budapest Music Center (BMC) előadótermében, a IX. kerület Mátyás utca és Imre utca sarkán álló, lakóházból átalakított épületben 2012. november 7-én. A mintegy 2,5 milliárd forintos magánberuházáshoz a kormányzat 500 millió forinttal járul hozzá a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből. Az építkezés kivitelezője a Market Építő Zrt., amely várhatóan jövő év márciusára fejezi be a munkát. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban is augusztusban az előző hónaphoz képest közölte az unió statisztikai hivatala az Eurostat. Viszont top háromba került Magyarország az EU országai között, mivel nálunk 4,6 százalékkal nőtt augusztusban az előző hónaphoz képest az építőipar termelése.
Vágólapra másolva!

Az euróövezet 19 tagállamában 0,9 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 1,3 százalékkal esett vissza az építőipar kibocsátása júliushoz képest.

A tavaly augusztusival összevetve az euróövezetben 0,9 százalékkal növekedett, az unió egészében viszont 0,5 százalékkal csökkent az építőipari termelés.

Top3-ban a magyar építőipari adat az euróövezetben Fotó: Polyák Attila - Origo

Júliusban éves összevetésben az euróövezetben még 4,1 százalékkal, az unióban pedig 1,0 százalékkal, míg havi szinten 1,5 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal bővült az építőipar termelése.

Augusztusról a legnagyobb havi szintű növekedést

  • Szlovákiából (+6,7 százalék),
  • Magyarországról (+4,6 százalék)
  • Olaszországból (+3,4 százalék) jelentették.

A legnagyobb építőipari visszaesést

  • Lengyelországban (-5,5 százalék),
  • Svédországban (-5,4 százalék)
  • Spanyolországban (-3,0 százalék) mérték.

A legerőteljesebb növekedést 2015 augusztusához képest

  • Hollandiában (+13,6 százalék),
  • Svédországban (+12,0 százalék)
  • Olaszországban(+4,2 százalék) regisztrálták.


A legnagyobb csökkenést egy év alatt

  • Lengyelországban (-21,8 százalék),
  • Szlovéniában (-14,5 százalék)
  • Bulgáriában (-10,2 százalék) mérték.

A statisztika havi és éves összevetésben is meglehetősen hiányos, ugyanis 13 országból nincs augusztusra vonatkozó adat, 9 országra pedig csak negyedéves adatot tesznek közzé.

Az Eurostat adatai szerint is

Magyarországon 4,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés augusztusban

az előző hónaphoz képest, éves összevetésben viszont 9,1 százalékkal zsugorodott.

A KSH hétfőn arról számolt be, hogy az építőipari termelés volumene

9,0 százalékkal maradt el augusztusban az egy évvel korábbitól.

A munkaerőhiány komoly probléma

Sokan csak felületesen találkoznak az építőiparral kapcsolatos hírekkel, így az iparági szereplők piaci helyzetről szóló beszámolójából nem érzik a

- reagált a KSH adatra Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.

Miközben

a magasépítési szektor évről-évre egyre több megrendelést kap,

így kimondhatjuk, hogy ez a piac folyamatosan bővül – mondta a vezérigazgató.

Ki sem látnak a munkából

A magasépítészet az építőipar leginkább munkaigényes ágazata, ezért a tendenciózus növekedés extra terhelést és problémát jelent a kivitelező vállalatok számára, hiszen a szektorban komoly munkaerőhiány van.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója Forrás: MTI/Marjai János

Az állami beruházások egyelőre nem terhelik jelentősen a szektort, ám később, amikor elindulnak akkor majd

komoly kapacitáshiány várható.

Az ipari beruházások mennyisége, valamint az ingatlanfejlesztők aktivitása és megrendeléseik száma is magas.

Az állami beruházások még nem terhelik jelentősen a szektort, de ha beindulnakndulnak komoly kapacitáshiány várható - mondta Scheer Sándor Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Minden komoly piaci szereplő jelentős forgalomnövekedést realizált tavaly és idén, továbbá 2017-re vonatkozóan szintén ez várható. A szakvállalkozók kapacitása teljes mértékben le van terhelve.