Ingyen kapnak telket a csokosok Jászapátiban

jászapáti
Vágólapra másolva!
Ingyen kapnak önkormányzati telket Jászapátiban a letelepedni szándékozó és a családi otthonteremtési kedvezmény feltételeinek megfelelő családok - közölte a település vezetője. Az erről szóló rendelettervezetről csütörtökön tárgyalnak.
Vágólapra másolva!

Farkas Ferenc (Fidesz-KDNP), a mintegy kilencezer lakosú Jászapáti polgármestere elmondta: jelenleg tizenkét, családi ház építésére alkalmas,

640 és 1350 négyzetméter közötti, 1-2,5 millió forint forgalmi értékű önkormányzati telket tudnak felajánlani

az érdeklődőknek, de igény esetén bővítik a lehetőségeket.

Önkormányzati tulajdonban vannak még belterületi, de mezőgazdasági kategóriába tartozó ingatlanok, amelyeket átminősítés után szintén fel tudnak ajánlani - tette hozzá.mEzen kívül az iparűzési adó felhasználásával elhagyott, régi házakat is megvásárolna az önkormányzat, és ezeket felkészítés - például bontás - után építési telekként adnák a pályázóknak.

Munkaerőhiány a Jászságban

Kérdésre válaszolva a polgármester elmondta:

a jászapátiak is kaphatnak az önkormányzattól ingyen telket,

ha megfelelnek a csok feltételeinek. Farkas Ferenc kiemelte: a Jászságban, Jászberényben munkaerőhiány van és a Jász-Plasztik Kft. fejlesztésének köszönhetően hamarosan Jászapátiban is óriási igény lesz még több munkaerőre. Ezzel kapcsolatban szólt arról, hogy a jászapáti ipari parkot tovább bővítik, folytatják az eddig sikeres munkahelyteremtést.