Ezen az ütésen még dolgozz kicsit – mondta a telefonom

Mercedes golfautó
Archivnummer: D308015
Vágólapra másolva!
Tartja az ígéretét a Samsungból ágazó IoT vállalat, a Salted Venture. Még februárban bejelentette, hogy jön az okos golf- és az okos edzőcipő. Az első hamarosan megérkezik. A Kickstarteren épp megőrülnek érte.
Vágólapra másolva!

Még három hét van hátra a közösségi kampányból, de már a kitűzött összeg kétszeresét kalapozta össze az okos golfcipő. Úgy fest, lőni sem kell a célcsoportra, elég megbizergetni a tabletsarokkal. Lapzártáig 63 ezer dollárnál is többet adna érte csaknem 400 ember. Aki ezek szerint golf-, okostelefon- és személyes fejlődésfüggő.

A Mercedesz golfautója Forrás: Daimler AG

A világ első okos golfcipője a telefonra töltött alkalmazáson keresztül

értékeli az ütéseket,

a testtartást, kielemzi a mozdulatokat. A játék így összegzi a magányos gyakorlás, az edző, az oktatóvideó és ki tudja, mi még valamennyi előnyét. Az app ugyanis azonnal figyelmeztet, ha a sportban félremegy valami.

Azonnal javítható a hiba Forrás: Kickstarter

A víz- és extrém körülményálló cipőbe ugyanis szenzorokat építenek, így a játékos nem függ az oktató drága időbeosztásától. A zöldön töltött idő

minden szakmai részletét tárolja, összesíti és kielemzi.

Okos cipő Forrás: Kickstarter

Azt ígéri, szempillantás alatt profivá válik a viselője. Vedd fel, golfozz – ennyi a fejlődés kulcsa.

A cipő 200 dollárért jut el a támogatókhoz. Egyébként a Nike-nál 140 és 350 euró között mozog az ára. A Puma középkategóriás kiadásai 50 dollár alatt maradnak. A nagy találmány edzőkiadása pedig jövő év végére várható.