Újra annyit költ bérekre az állam, mint a válság előtt

Vágólapra másolva!
Újra elérheti a válság előtti szintet a költségvetési szektor bérkiadása, az idén és jövőre a GDP 11 százalékát is kiteheti.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság cikke szerint az összeget növeli

  • a közfoglalkoztatás tömegessé válása,
  • az életpályamodellek bevezetése,
  • valamint a bérkorrekciók.

Tavaly a szektor teljes bérkiadása a GDP 10,5 százalékának megfelelő összeg volt.

Tavaly év végére csaknem 700 ezren dogoztak a költségvetési szférában, míg 2010-ben 686-ezren, ám az oktatásban ezalatt mintegy 16 ezerrel csökkent a létszám.

Öt év alatt 23 százalékkal nőtt az állami alkalmazottak bére. Az életpályamodellek bevezetése három év alatt összesen 280 milliárd forintba került - írta a lap.