Többet tankoltunk az első negyedévben

mol benzinkút töltőállomás
Budapest, 2007. január 24. Töltőfejek egy benzinkútnál. A Mol öt benzinkútjánál már lehet recept nélkül kapható gyógyszert venni. A négy fővárosi és egy vidéki kútnál közel 50 féle orvosság kapható, köztük fájdalomcsillapítók és vitaminok. A gyógyszer kiválasztásában egy gép segít a vásárlóknak. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 6,3 százalékkal, több mint 736,5 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban mint 2015 első negyedévében.
Vágólapra másolva!

A benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: csaknem 276 millió litert adtak el belőle 3 hónap alatt, 6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség. Éves összevetésben jelentős mértékben, 46,4 százalékkal ugrott meg a prémium benzin eladása: mintegy 12,4 millió litert vettek belőle, ugyanakkor a 98-as motorbenzinből 33,6 százalékkal kevesebbet, 906,7 ezer litert adtak el.

Benzinből 7,1 százalékkal fogyott több, mint egy évvel ezelőtt, így 290,1 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból.

Az eladott gázolaj mennyisége 5,8 százalékkal, 446,3 millió literre nőtt az idei első három hónapban, a prémium gázolajból eladott mennyiség 50 százalékkal, csaknem 36 millió literre emelkedett. Normál gázolajból összesen 410,4 millió liter kelt el, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a szövetség által közölt adatokból.

10-15 százalékos van az árakban Forrás: MTI/Beliczay László

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára elmondta: az üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben azért is emelkedett még mindig viszonylag jelentősen, mert

az idei és a tavalyi év első negyedévét összevetve 10-15 százalékos különbség van az árakban.

Miközben 2015 január-márciusában az üzemanyagárak még 360-370 forint körül mozogtak, 2016 azonos időszakában az átlagár 300-330 forintra süllyedt - fűzte hozzá.

Nagy változást nem hoz

A főtitkár a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) április 17-ei csúcstalálkozójával kapcsolatban úgy nyilatkozott: bármilyen döntés születik, az nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a kőolaj árát. Hosszabb távon az számít majd, hogy betartják-e azt a tagországok, amiben megállapodtak. Kifejtette, hiába egyeznek meg a találkozón például a kitermelés korlátozásában,

ha túllépik az új kvótákat, a megállapodás csak rövid távon befolyásolja az árat.

A főtitkár szerint az idén 30-45 dolláros sávban maradhat az olaj ára, ahhoz, hogy ebből kitörjön, valamilyen komoly piaci hatásra lenne szükség. Hozzátette ugyanakkor, hogy

az árak emelkedéséhez nem feltétlenül elegendő a kitermelés csökkentése,

gyakran előfordul, hogy a fizikai piac történéseitől függetlenül változik a kőolajár. Ezt részben azzal indokolta, hogy az olaj világpiaci árát tőzsdei jegyzések határozzák meg, a tőzsdén pedig a fizikai olajmennyiség többszöröse fordul meg naponta. A tőzsdeügyletek jelentős része spekulatív pénzügyi tranzakciókhoz köthető, így akár a kínálat emelkedése ellenére is növekedhetnek az árak.

Nem lesz jelentős hatása

Megjegyezte: a fent említett globális olajpiaci ársávon belüli hullámzásoknak nem lesz jelentős hatása a magyarországi üzemanyagárakra. Most viszonylag elfogadható árszinten lehet tankolni. Úgy vélte, amennyiben a kőolaj ára a meghatározott sávban marad, a dollár forintárfolyama pedig nem változik túlzott mértékben, akkor a hazai üzemanyagárak legfeljebb 10-15 százalékkal változhatnak az idén.