Az ízesített cigarettákat is betilthatják az EU-ban

cigi riport, cigaretta csempészet, cigicsempész, jin ling doboz
Vágólapra másolva!
Tilos lesz a "jellegzetes ízű cigaretták" árusítása, a cigarettás dobozok 65 százalékát le kell fedniük a figyelmeztetéseknek az Európai Bizottság pénteki döntése szerint.
Vágólapra másolva!

Elfogadta az Európai Bizottság pénteken a dohánytermékek csomagolására kerülő új, kombinált egészségvédő figyelmeztetésekre vonatkozó részletes szabályokat. A döntés értelmében a cigarettás dobozokon egy, a dohányzás káros hatásaira figyelmeztető színes fényképet, szöveget és a dohányzásról való leszokással kapcsolatos információt kell elhelyezni. A figyelmeztetésnek az elő- és hátlap felületének 65 százalékát le kell fednie. Az új szabályozás 2016 májusában lép életbe.

Tiltólistán a mentolos cigi

Az Európai Parlament és az Európa Tanács által készített irányelv, amely alapján a mostani jogszabály készült, más rendelkezéseket is tartalmaz. Előírja például a "jellegzetes ízű", vagyis ízesített (például mentolos) cigaretták árusításának tiltását - az indoklás szerint azért, mert ezeket könnyebb elszívni, a dohányosok többet szívnak belőlük,

így ezek a cigaretták hozzájárulhatnak a rászokáshoz.

Szintén előírás, hogy az EU tiltsa mindenféle reklámcélú, illetve félrevezető elem megjelenítését a csomagoláson. Az irányelv azt is lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy betiltsák a dohánytermékek és a kapcsolódó termékek interneten történő értékesítését.