Meglepő megoldással pótolják Vida Ildikót

Vida Ildikó; Varga Mihály
Budapest, 2013. március 26. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j) és Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke (b) sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban 2013. március 26-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetője, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás vár a magyar gazdaságra, a Világgazdasági Fórum szerint a környező országok versenyképesebbek. Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: ingyennetet akarnak a magyarok. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Önálló adóügyi államtitkárság jön létre a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), a vezetője Tállai András lesz, miniszterhelyettesi rangban, közölte a tárca. Korábban olyan találgatások láttak napvilágot, hogy a NAV beolvadhat a kormányba, Tállai András vezetésével. A találgatások szerint erre azért lett volna szükség, hogy Tállainak ne kelljen lemondania parlamenti mandátumáról ahhoz, hogy átvehesse a NAV-ot. A minisztérium az Origónak azt nyilatkozta, egyelőre nem szűnik meg a NAV. Varga Mihály miniszter a Magyar Időknek adott interjújából később kiderült, hogy

a jövőben az adóügyi államtitkár lesz a NAV vezetője is, vagyis Tállai András követi Vida Ildikót.

A NAV átszervezésével kapcsolatban Varga Mihály a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta, átvilágították az adóhatóságot, a vizsgálat szerint jelentős a létszámtöbblet, összevetve például az osztrák vagy a portugál szervezettel. Így

lehetséges a létszámleépítés vagy a belső átcsoportosítás,

hogy többen foglalkozzanak adóellenőrzéssel. Varga Mihály azt reméli, hogy december végéig lezárul az átalakítás, és januártól már az új rendszerben működhet a NAV.

Megoldották, hogy Tállai András beülhessen Vida Ildikó megüresedett székébe, és a parlamenti helyét is megtarthassa Forrás: MTI/Soós Lajos

Aki figyeli a dízelbotrányt

Varga Mihály azt már a a befektetési társaságokat tömörítő European Institute fogadásán a Parlamentben mondta, hogy Magyarország megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Volkswagen-csoport nemrég kirobbant botrányát, mert ha a külső autópiaci kereslet csökken, az kedvezőtlenül befolyásolhatja az ország ipari kibocsátását és exportját is.

A Bank of America egyébként úgy számol, a dízelbotrány 1-1,5 százalékkal foghatja vissza a magyar gazdaság növekedését.

A kormány legfontosabb célja az autóipari munkahelyek megtartása és annak a stabilitásnak a megőrzése, amelyet az autóipar ad Magyarországon - mondta a dízelbotránnyal kapcsolatban Varga Mihály. Mint fogalmazott, érzékeny területet "talált el" a botrány.

Aki tudhatott a csalásról

Az autógyár botrányával kapcsolatban egymást követték a hírek. A Volkswagen idén már biztosan nem vesz fel új alkalmazottakat, jelentette be a német cég. Egy németországi motorgyár pedig megszüntet heti egy műszakot, mert úgy látják, a dízelbotrány miatt vissza fog esni a kereslet.

Martin Winterkorn, a cég vezérigazgatója tudhatott a környezetvédelmi csalásokról, ezért nyomozást rendelt el ellene a német ügyészség. Eközben a részvényesek kártérítésért perlik a Volkswagent.

Közel egymillió olyan dízelmotoros gépjárművet adtak el az elmúlt években Franciaországban, amelyek a feltehetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral rendelkeznek - közölte a Volkswagen franciaországi leányvállalata. Nagy-Britanniában is 1,2 millió VW lehet érintett. Közben a spanyol ipari miniszter közölte, hogy visszakéri a VW-csoporttól az autókra adott támogatást.

Spanyolországban több mint 683 ezer autót adtak el manipulált motorral a Volkswagen-csoporthoz tartozó négy autómárkából, írta a spanyol kormánynak küldött levelében az autóipari cég, az abban leírt adatokat csütörtökön ismertette a spanyol sajtó.

Felfüggesztették Romániában a VW-csoport Euro-5-ös 1,2, 1,6, és 2 literes hengerűrtartalmú dízelmotorral felszerelt járműveinek törzskönyvezését, jelentette be Iulian Matache közlekedési miniszter.

Továbbra sem árulja el a Volkswagen, hogy hány magyarországi Audi, Seat, Skoda vagy éppen VW márkájú autójuk érintett a dízelbotrányban. Az Origo becslése szerint több tízezer olyan kocsi futhat jelenleg Magyarország útjain, amelyeknek a motorjait megbuherálta a gyártó.

Aki védi a dízelt

Nem lenne szabad a dízelmotor létjogosultságát megkérdőjelezni a Volkswagen emissziós botránya miatt, figyelmeztetett a Ford németországi igazgatója, Bernhard Mattes. A dízelmotor egyike a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztású és károsanyag-kibocsátás tekintetében a legkedvezőbb erőforrásoknak, mondta az igazgató.

Nem látszik a Volkswagen-botrány vége Forrás: AFP/John Macdougall

Aki pénzt ad Magyarországnak

A magyar gazdaságot és a költségvetést komolyan fenyegeti a dízelbotrány, de annak hatásai majd csak hosszabb távon lesznek érezhetőek. Rövid távon viszont 210 milliárd forinttal lesz gazdagabb a költségvetés, miután

újraindították az eddig zárolt EU-s források kifizetését.

Az M4-esre szánt összegeket továbbra is zárolják, eközben a Miniszterelnökség kitart amellett, hogy a kartellgyanú megalapozott.

Aki le szeretne telepedni

Bevezetése óta nem fogyott olyan jól a letelepedési államkötvény, mint az idei év első felében: augusztusig 169 millió euró névértékű kötvényt vettek azok, akik gyorsan szeretnének majdnem teljes értékű magyar állampolgárokká válni, derült ki kedden.

Aki mosógépet akar cserélni

A négyszeresére, az eredetileg tervezett 500 millióról 2 milliárd forintra emelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a mosógépcsere-program finanszírozásának keretösszegét, közölte a szaktárca. A tájékoztatás szerint így

az Otthon Melege program keretében 44 ezer család cserélheti újra régi mosógépét,

a korábban tervezett 12 ezer helyett.

Több új mosógépet támogat az állam Forrás: MTI/Bugány János

Aki Kínába akar exportálni

Újabb két magyar cég számára adta meg az engedélyt a Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala, így a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft. is szállíthat disznóhúst Kínába, jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa.

Aki szerint lassul a gazdaság

A GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint lassul a magyar gazdaság növekedése, idén 2,7, jövőre 2 százalékkal bővül a GDP. Lassabban fog nőni az ipar, a beruházások pedig csökkenni fognak. Már a versenyszférában is több lett a munkahely, a munkanélküliség további csökkenésére számítanak. A bérek tovább fognak nőni.

A forint tovább gyengül, 2016-ban 320 forint körüli átlagos euróárfolyam várható.

Aki szerint nem versenyképes Magyarország

A Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi rangsorában három helyet rontva Magyarország a 63. helyet foglalja el, ezzel az Európai Unió 24. legversenyképesebb országa. A rangsor élbolyában az előző évhez képest nincs változás: a legversenyképesebb ország továbbra is Svájc, a második Szingapúr, a harmadik az Amerikai Egyesült Államok

Magyarország évről évre egyre rosszabbul szerepel a rangsorban.

Bizonyos gazdasági mutatókkal, például a GDP-növekedéssel jól áll, de valójában nem versenyképes, riválisai elhúznak mellette, a Balkán pedig egyre közelebb kerül. Kiszámítható, kormányzati ciklusokon átívelő versenyképesség-növelő lépésekre lenne szükség, javítani kellene az oktatást, a közmunkát pedig át kellene gondolni. A jelentés szerint a világ minden gazdasága kihívásokkal küzd, egyre fontosabbá válnak azok a tulajdonságok, amikkel Magyarország épp nem rendelkezik.

Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: a nép olcsó, sőt ingyenes netet akar Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Aki interneten konzultált az internetről

Lezárult egy fejezet a nemzeti konzultációk történetében. Nyolc hónap és tizenhárom millió forint telt, illetve fogyott el azóta, hogy Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos vezényletével elkezdődött az internetről szóló internetes konzultáció. Végeredménye kevéssé meglepő módon az lett, hogy

a magyar internetezők mindenképpen olcsóbb, de lehetőleg ingyenes netet akarnak.

A konzultációt a kormány azután indította el, hogy visszalépett a tervezett netadótól, aminek rövid történetét tüntetéssorozat és megrongált Fidesz-székház kísérte.