A kormány készül a VW botrány hatásaira

Audi Hungária TT Győr
Vágólapra másolva!
Még nem lehet számszerűsíteni, hogy milyen hatással lehet a Volkswagen-botrány a magyar ipar teljesítményére, még tartanak a vizsgálatok - mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára pénteken az M1 televízión.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen cégcsoport beszállítói Magyarországon is jelen vannak, ezért a kormány megvizsgálja, hogy ha a tavalyi 12 millió eladott autó helyett egy vagy két millióval kevesebbet adnak el a jövőben, annak milyen hatása lehet - mondta az M1 televízióban Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.

Úgy vélte, hogy a csoport egyes tagjai különböző időpontokban teszik majd közzé azoknak az autóknak a számát, amelyek érintettek lehetnek az ügyben. Mivel a vizsgálatok még tartanak, nem lehet tudni, hogy a magyar ipar teljesítményére milyen hatással lesz majd a botrány - tette hozzá.

A JP Morgan elemzői szerint a Volkswagen hamisítási botrányának valószínűleg csak korlátozott hatása lesz a magyar és a többi közép-európai EU-gazdaságra.

A magyar GDP 4 százalékát adja az autóipar.

Az ipari termelésből 20-22 százalékkal veszi ki részét a szektor. A ház elemzői szerint a magyar ipar azért is biztonságban van, mert az Audi magyarországi üzemében már 2014 vége óta nem gyártják a botrányban érintett dízelmotortípust.

Az Audi győri üzeme Forrás: Audi

Két hete derült ki, hogy a Volkswagen olyan berendezést épített motorjaiba, amelyek hamis károsanyag-kibocsátási értékeket közöltek a vizsgálatokon. A cég elismerte, hogy olyan szoftvert alkalmazott, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket.

Normál üzemmódban azonban nem korlátozza a motorteljesítményt.

A cég Németországban és Franciaországban újabb eljárásoknak néz elébe, az Egyesült Államokban kongresszusi meghallgatásra idézték a VW amerikai részlegének vezetőjét, és az ügyvédi irodák kártérítési igényekkel kezdik bombázni a vállalatot.

A vállalat korábban azt is közölte, hogy világszerte mintegy 11 millió VW-gépkocsi fut az emissziós értékeket manipuláló szoftverrel. A VW részvénye pénteken tovább esett, a botrány kirobbanása óta a papír értéke 43 százalékot zuhant.