Óriási az érdeklődés a kormány teherautósofőr-képző programja iránt

Vágólapra másolva!
Óriási az érdeklődés a kormány teherautósofőr-képző programja iránt, hatezren kapnak majd ingyen "C" és "E" kategóriájú jogosítványt, a képzés összesen ötmilliárd forintos költségét részben uniós forrásból fedezik - írja pénteki számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A lap az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft-től megtudta: a programra eddig több mint 25 ezren regisztráltak, jelenleg zajlik a toborzás. A csoportos tájékoztatók heteken belül megkezdődnek, majd ezután indul a képzés. A cikk szerint

a több százezer forintos képzési költség megtakarítása mellett a kiválasztott jelentkezők biztos állást is kapnak.

Tavaly mintegy 7300 olyan állást ajánlottak tehergépkocsi-vezetőknek, illetve kamionsofőröknek, amelyekre nem volt elegendő, vagy megfelelő jelentkező.