Újabb utak lesznek fizetősek

autópálya KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY M30-as autópálya útdíjbevezetés útdíjköteles videokontroll video-kontroll Miskolc, 2015. január 7.
Tájékoztató táblák az útdíjköteles M30-as autópálya és az ingyenes, Miskolcot elkerülő szakasz felhajtójánál Miskolc határ
Miskolc, 2015. január 7. Tájékoztató táblák az útdíjköteles M30-as autópálya és az ingyenes, Miskolcot elkerülő szakasz felhajtójánál Miskolc határában 2015. január 7-én. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók által fizetendő e-útdíjról szóló rendeletet. A pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály 15 nap múlva lép hatályba.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint a jogszabály pontosítja a teherautók után fizetett díjköteles útszakaszok listáját, valamint tartalmazza az idén átadott és átadandó útszakaszok díjasítását is.

A nyáron átadott szakaszok esetében, például az M43-as országhatárig tartó szakaszán, vagy az M85-ös korábban átadott részein októbertől kell fizetni a teherautók után.

Forrás: MTI/Vajda János

A később átadandó gyorsforgalmi vagy főúti díjköteles szakaszokon november elsejétől kell fizetniük a fuvarozóknak – közölte az NFM.

Szakaszkorrekció

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. azt írta az Origónak, az M43 már 2015. január 1-től van benne a rendeletben, és a forgalomba helyezés napjától 2015. július 11-től vált fizetőssé a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművekre vonatkozóan. Az M43 mindössze szakaszkorrekció miatt érintett most, ami szeptember 15-től lép hatályba. Az új szakaszok azok, amik október 1 és november 1 között válnak fizetőssé.

Az e-útdíj fizetési kötelezettség a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozik. A megtett úttal arányos díj mértéke függ a használt úttípustól (autópálya, autóút vagy főút), a gépjármű kategóriájától (J2, J3, J4) és környezetvédelmi besorolásától is.