Amit minden munkavállalónak érdemes tudni

A folyamatos ülés miatt halunk meg korábban? - ennyit számít napi 20 perc mozgás dr. life munka munkahely dolgozik ül számítógép
Vágólapra másolva!
Ingyenes munkajogi tananygot készített a Liga Szakszervezetek. A tananyag nem csak munkajoggal foglalkozik, de segítséget nyújt például az álláskeresésben is, és irányt mutat a konfliktuskezelésben, az önismeretben vagy az időgazdálkodásban.
Vágólapra másolva!

A Liga Szakszervezetek munkavállalói ismeretek címmel mindenki számára ingyenesen elérhető digitális tananyagot fejlesztett, felismerve a munkaerőpiac szereplőinek kutatási adatokkal is alátámasztott igényét, hogy a magyar pályakezdő fiatalok képzése során szükséges azon ismeretek, kompetenciák fejlesztése, melyek segítik a munkába állást és a munka világában való eligazodást, mivel a fiatalok munka világával kapcsolatosan hiányos ismeretekkel lépnek ki az iskolákból a munkaerőpiacra, írja közleményében a szakszervezet.

A tananyag itt elérhető.

Specifikus segédlet is készült

Miután a tananyag fejlesztési fázisa lezárult, a tesztelés következett országszerte tíz szakiskolában, negyven pedagógus és 680 diák részvételével. A tananyagot így a gyakorlatban kipróbáló iskolák, tanárok- és diákok visszajelzései alapján 2015 augusztusára véglegesítette a Liga Szakszervezetek, amely így már bekerülhet a szakoktatás rendszerébe.

A nyomtatott formában elérhető tankönyv és a munkafüzet mellett tíz szakmacsoport - agrár, könnyűipar, gépipar, államigazgatás, közgazdaságtan, művelődés, jóléti, kereskedelem, építőipar, technológia - részére készült specifikus oktatási- és módszertani segédlet, melyek szakanyagai szintén elérhetőek digitális tananyagként.

A tananyag nem csak munkajogi kérdésekkel foglalkozik Forrás: Thinkstock

Nem csak munkajog

A digitális anyag azonban – formai sajátosságainak köszönhetően – jóval több magyarázó ábrát, grafikont, valamint videókat is tartalmaz. Természetesen a digitális tananyagból nem hiányozhatnak a külső hivatkozásokra mutató linkek sem, ezzel is tovább bővítve a diákok lehetőségét az információk begyűjtésére.

Olyan információk ezek, amelyek mind arra hivatottak, hogy a munka világába kilépő fiatalok minél könnyebben és gyorsabban tudjanak beilleszkedni munkahelyükön, és ott minél sikeresebben tudjanak teljesíteni.

A cél eléréséhez a tananyag igen széles skálán nyújt ismereteket, így nem korlátozódik a munkajog területére,

vagy az egyes szakmacsoportok sikeres műveléséhez szükséges készségekre, hanem például irányt mutat a konfliktuskezelésben, az önismeretben vagy az időgazdálkodásban is.