A magyar vállalatok megverték növekedésben a régiót

Mol benzinkút
Vágólapra másolva!
A kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb vállalata tavaly összesen 572 milliárd euró bevételt ért el, ami 2,1 százalékos növekedés éves összevetésben - derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből. Magyarország a második lett Lengyelország mögött.
Vágólapra másolva!

A Coface minden évben közzétett, Top 500 című kiadványa a kelet-közép-európai térség ötszáz legnagyobb vállalatát állítja sorrendbe az eredmények, a létszám, és a fizetőképesség alapján.

A hitelbiztosító szerint kedvező, hogy 2014-ben a legnagyobb cégek az árbevételük növelése mellett 1,7 százalékkal bővítették a dolgozói létszámot.

Az autóipar vezet

A legnagyobb cégek magasabb árbevétele arra utal, hogy javultak a gazdasági feltételek a térségben.

Lengyelország adja a legtöbb céget az ötszázas listára, de Magyarországon mérték a legnagyobb növekedési rátát.

Az autóipari cégek szerepeltek a legjobban, összesített árbevételük 10,6 százalékkal nőtt 2014-ben. Az olaj- és gázipari vállalatok együttes árbevétele ugyanakkor csökkent, 3,9 százalékkal.

A cseh Skoda a régió harmadik legnagyobb vállalata Forrás: Origo

Fizetésképtelenség

A romániai 4,54 százalékos fizetésképtelenségi ráta volt a legmagasabb, a legalacsonyabb - 0,05 százalékos - érték pedig Lengyelországé.

Magyarországon 2,9 százalékos fizetésképtelenségi rátát mértek 2014-ben a Coface szakértői.

Magyarország kiemelkedő teljesítményt nyújtott a GDP-növekedés tekintetében, nemcsak regionális szempontból, hanem az uniós átlaggal összevetve is.

A tavalyi 3,6 százalékos növekedés után a várakozásaik szerint idén is folytatódik a fejlődés, a Coface 2,8 százalékos GDP-emelkedésre számít.

A Mol a második

Az ötszázas listán 176 lengyel vállalat szerepel, Magyarország a második 73-mal.

A rangsort a PKN Orlen lengyel olajcég vezeti 25 milliárd eurós bevétellel, a második a magyar Mol Nyrt. 15,42 milliárd euróval, a harmadik pedig a cseh Skoda Auto 10,79 milliárd eurós eredménnyel.

A Mol a lengyel Orlen mögött a második Forrás: MTI - Illyés Tibor

Az első tíz cég között még egy magyar vállalat szerepel, a győri Audi-gyár 7,42 milliárd eurós bevételével, amely a hatodik helyet érte el.

A felmérésben Kelet-Közép-Európa legnagyobb (legalább 120 millió eurós éves árbevétellel rendelkező) vállalatai kerültek a pénzügyi szolgáltatók, így a bankok, biztosítótársaságok, lízingcégek és brókercégek kivételével.