A kormány keresztezné egymással az autópályát és az autóutat

Vágólapra másolva!
Az új úttípust olcsóbb lenne megépíteni.
Vágólapra másolva!

Bővítené a gyorsforgalmi utak típusait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az autópálya és az autóút mellé javasolt harmadik kategória,

az M gyorsút megépítése akár 25-30 százalékkal olcsóbb lehet a jelenleginél

- jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Tasó László.

Autópálya, leállósáv nélkül, kereszteződéssel

Tasó László ismertette: az M gyorsút

2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező, leállósáv nélküli gyorsforgalmi út, amelynél lehetőség lesz egyebek mellett szintbeli kereszteződések, körforgalmak tervezésére

és települések közelében jelzőlámpás irányítás kialakítására.

Gyorsforgalmi utak

A tervek szerint 2020-ig 515 kilométer gyorsforgalmi utat építenek Magyarországon. Az új uniós támogatási időszakban 2020-ig mintegy 465 milliárd forint áll rendelkezésre közútfejlesztésre, ehhez a magyar kormány saját forrásból legalább nettó 750 milliárd forintot tesz hozzá, hogy a fejlesztések kellő mértékben valósuljanak meg - mondta az államtitkár.